Szerelem - az örök téma

(2011-04-02)

Nem tudok kibújni a bőrömből, valamiért szeretem figyelni az embereket, és szoktam elemezni is őket, újabban pedig történeteket találok ki róluk. Így született már néhány írásom a szigeten élőkről.

Szerelem témájában két novellát is írtam, egy angol lány és egy afrikai fekete fiú történetét, valamint egy arab lány és egy spanyol fiú történetét, és a folyamatosan íródó XV. századi történetemben is szerepet játszik a szerelem, hiszen Aїsa is egy mór lány, aki egy spanyol nemes felesége lesz. Sőt – A kincsesláda titka című művemben is szerepet kap, igaz Spanyolországban indul a történet, ahol spanyol szerelmesek találják meg a kalózok kincsét, ám utána egy amerikai lány és magyar fiú szerelme is színre lép majd.

Ma az üzletben jó nagy volt a tömeg, és többféle nemzetiség képviseltette magát. Sorban kellett állnom a zöldséges mérlegnél, a kenyeresnél, a sörös polcoknál, hogy hozzá férjek ahhoz, amihez akartam, s persze jó kis sor kígyózott szombat lévén a pénztárnál is.

Tavaly nyáron már írtam egy magyar párról, akik válaszra sem méltattak, s ahol a hölgy fele annyi idős lehetett, mint a férfi. Mögöttem álltak és magyarul szidtak szokás szerint mindent, merthogy milyen drága. Ha itt akarnak élni, akkor el kell nekik is fogadni, hogy ez egy drága sziget. Most véletlenül se nyitottam ki a számat, ne tudják, hogy magyar vagyok, valószínűleg a kecses díva most is keresztülnézett volna rajtam, a párja pedig szégyenkezett volna, mint tavaly.

Előttem egy angol lány volt, már nagyon meleget érezhetett, mert csak egy kis top volt rajta, ki volt a dereka, a melle, rövidnadrágban állt és több bizsu volt rajta, mint ruha. A pénztáros kedvesen szólt hozzá, ő pedig minden felé nézett, csak rá nem. (A pénztárban egy dél-amerikai indián nő ült.) Engem bántott ez a fajta viselkedés, de nem igazán tehettem ellene. Mikor én kerültem sorra, énrám mosolygott a kis hölgy, és akárhányszor megyek az üzletbe, mindig előre köszön. Vajon van ilyen egy magyarországi közepes Tescoban is? Az viszont tény, hogy utána számolok, mert egyszer már megvágott 2 euroval. :)

Ami azonban igazán felkeltette a figyelmemet, az egy arab pár volt. A nő valószínűleg nem rég került a szigetre, mert a párja mutatta neki, hogyan kell kezelni a zöldséget mérő mérleget. A nő feltűnően szép volt. Hosszú fekete köpeny volt rajta, a fején egy kendő, és mezítelen lábán csak egy fekete hegyes orrú papucs volt. Úgy tűnt, hogy a ruha alatt nincsen rajta semmi, mert a köpeny teljesen ráfeszült.  Vibrált a fiatalok között a levegő is, nem is tudom másként leírni. Mikor lemérték a cukkinit, a nő a szemem láttára a férfi fenekére tette a kezét, és hozzásimult. A férfi szégyenkezve fordult felém, ha nem látom, nem hiszem el, de szó szerint belepirult ebbe a helyzetbe. Vajon arab földön is meg merték volna ezt tenni? Nem hiszem. Ezen a szigeten azonban mindenki elengedi magát.

Láttam már arabokat tökrészegen, úgy, hogy menni sem tudtak, láttam már őket kábítószer hatása alatt is, és az ő számláikra írható több bűncselekmény is a szigeten. Tiltja a vallásuk a szeszes italt, a nők nyilvános megjelenését. Ezt már egyre kevésbé tartják be.  Itt jól megfigyelhető a nők kivetkőzése, ahogyan szinte hónapról hónapra térnek át az európai szokásokra, viseletre. Több osztálytársamról már nem is gondolnám, hogy arab, ha nem tudnám, hogy mikor októberben kezdtünk, még kendőben, ruhában voltak. Most pedig egy kis topp és farmer, kézben egy laptop, a hajuk befestve, s kétszer annyi a smink némelyiken, mint egy angolon.

A szerelem valóban nem ismer határokat. Én is mindent feladtam érte. Annyira vágytam arra, hogy szeressek, és engem szeressenek. Igaz, most már betöltöttem az ötvenet, de még nem fogom leírni magam. Sok minden kimaradt az életemből, ez sem volt véletlen, viszont most élek meg sok mindent, talán most jött el az ideje. A szerelem valóban sok mindenen átsegít…