Fogyás tornával, gyaloglással, diétával és főként a sejtjeimmel való kommunikáció segítségével

Novemberben, decemberben és januárban úgy ragadtak rám a kilók, hogy el voltam keseredve, hogy ezek után mi lesz velem?

Változókor ide vagy oda, úgy gondoltam, kell lennie valaminek, ami ezt a folyamatot megállítja.

Az biztos, hogy soha életemben nem voltam akkora súlyú, mint január végén. és februárban. Ekkor már böjtöltem, tornáztam és el kezdtem inni mézes-fahéjas italt minden nap.

Valamicske lement, mert március elején már rámjött a nagyobbik farmerom, de akkora úszógumim volt, hogy tükörbe sem mertem nézni. Nem volt mérleg, ahol meg tudtam volna mérni magam.

Március 28-án álltam mérlegre először, ahová kezdtem járni dolgozni. Az a mérleg 69,2 kg-ot mutatott akkor. Nagyon el voltam keseredve, s szó szerint nem is éreztem magam jól a bőrömben.

A fahéjas-mézes italt egészen május közepéig ittam, nem álltam le vele, egy hónap után, mint korábban, ám 4 hónap után már csömöröm lett tőle. A heti háromszori tornát keményen betartottam, s még mindig nyomom. A kólát száműztem az étrendemből és az édességeket is, s már nem is nagyon sütögetek, hogy ne essek kísértésbe, s napjában csak egyszer eszem, s jóval több tiszta vizet iszom. Ujabban jégkrémet szoktam enni, ha nagyon kívánom az édeset, vagy datolyát, ananászt.

Még ezek hatására sem nagyon csökkent a súlyom, ám ami óta el kezdtem dolgozni járni, minden nap legyalogolok 1 órát, ez már kezdett hatni, s amikor gyalogolok, el kezdtem beszélni a sejtjeimhez minden áldott nap. Amikor kiléptem az ajtón, már mondtam nekik, hogy a zsírégető program indul. Lementem a 3. emeletről gyalog, s fél óra gyaloglás. Utána fizikai munka, majd ismét fél óra gyaloglás. S végig beszéltem a sejtjeimmel, hogy hálás vagyok nekik, s hogy milyen jó, hogy vigyáznak rám, és segítenek nekem.

Amikor ez a folyamat ment, úgy lement 7 kg gyakorlatilag egy hónap alatt, hogy el sem akartam hinni. Persze először onnan, ahonnan nem kellett volna. Bezzeg a hasamon, gyomromon még mindig ott volt. Ekkor célirányosan kértem a sejtjeimet.

Na, ez viszont nem hatott. Visszahíztam 2 kg-ot. Ekkor rájöttem, hogy a sejtjeim jobban tudják, hogy mi nekem a jó. Most az a kérésem, hogy június végére érjem el az ideális súlyomat, amit majd a DNS-em és a sejtjeim határoznak meg, s nem foglalkozom a kg-okkal.

Eredetileg a tervem az volt, hogy május végére 58 kg, június végére pedig 54 leszek. Papírforma szerint 48-55 kg között lenne nekem a jó. 45 kg már nem igen leszek, annyi voltam lány koromban... ma viszont már 50 éves vagyok.

Hétfőn, május 30-án az ottani mérleg 59,7 kg-ot mutatott, ami nem biztos, hogy jó, mert a mérleg egy nap több adatot is mért, attól függően, hogy hová tettem a mérleget. Digitális. A lényeg azonban az, hogy végre kilendült 60 kg alá is. Ez volt az első alkalom. Tegnap 58,9-et is mutatott, de mutatott 60,3-at is.

Ahogyan én érzem magam, 60 kg körüli vagyok, ma 60,4-et mutatott, utána meg 60,2-őt.

Zoli vett névnapomra egy mérleget, ami nem digitális, hanem hagyományos, s aminek a lapja egy műanyag, ami már most el van hajolva, s akármit csinálok, azon meg 65 kg vagyok. Ez megint elvette a kedvemet. Pénteken a másik mérlegen 60,9 kg voltam, megijedtem, hogy 2 nap alatt visszahíztam? Ennyi különbség a két mérleg között nem igen lehet. Két okból is bosszant, mert itthon nem tudom mérni magam, s főleg az is, hogy nem tudom a bőröndöt lemérni pontosan, pedig 5 kg, az már nagyon fontos súly egy csomagnál.

Az sem jó ám, ha minden nap ráállunk a mérlegre, mert néha úgy ingázott rajtam 1-2 kg, hogy ez is kedvemet szegte. Hetente egyszer elég a mérlegre állni. Most kivárom a pénteket, s az akkor mért kg-hoz állítom be az itthoni mérleget is, s meglátjuk.

Azért meglátszik ám rajtam, de még nagyon szivesen leadnék 10 kg-ot most is. Reméltem, hogy ezt valaki majd észre veszi, ezért spanyolul megfogalmaztam magamban sok mindent. Tegnap a suliban a tanárnőtől sok dícséretet kaptam, én is éreztem, hogy sokat fejlődtem a többiekhez képest. Ők ugyan beszélnek nálam jobban és értik is, de fogalmuk sincs az összefüggésekről, nyelvtanról, helyes beszédről. Lehet, hogy amilyen maximailista vagyok, majd csak akkor szólalok meg, ha már perfekt leszek? :) Azért jó volt, hogy a mostani fontos igeidőknél már én segítettem másoknak. Viszont továbbra sem értem az élő beszédet, s nem is tudom magam kellőképpen kifejezni. Mikor már nem beszélek, akkor jut eszembe helyesen, hogyan is kellett volna mondani. Tudtam volna, még se úgy mondtam. Ez viszont dühítő.

A lényeg, hogy a tanárnő kérdezte az óra után a lépcsőn lefelé a suliban, hogy miért diétázom, tornázom, gyaloglok, s mondta, hogy sokat változtam. Emlékezett, mert szokott bombonokat osztogatni, s én nem kértem, mert diétáztam. Pedig de jól esett volna...

Elmondtam spanyolul, hogy a változókor egyik tüneteként rengeteg kg jött rám, s ezektől igyekszem megszabadulni. S mindent megértett, amit mondtam, és most ki sem javított egyszer sem. Ez akkora sikerélmény volt, hogy egész úton vigyorogva mentem haza. Kapok év végén egy bizonyítványt is, hogy ezt a kurzust elvégeztem, s valószínűleg szeptemberben már a kettesre iratkozhatok be.

Biztos vagyok abban, hogy működik az, hogy a sejtjeinkkel beszélgetünk, annyi bajom lehetett volna, s kezdődött is, pl. magas vérnyomás és egyebek, most szerencsére beálltak ezek a dolgok is. A torna is sokat segít, de muszáj kitartónak lenni és nem feladni. Egy hónap alatt nem biztos, hogy lesz változás, valójában az elhatározásomtól kezdve nekem már majdnem 5 hónap telt el, s még úgy érzem van mit tenni. Attól, hogy valaki elmúlt 50, s szenvedi a változó kor tüneteit, nem biztos, hogy az a helyes, hogy orvoshoz rohangál és elhagyja magát. S ez mellett még itt vannak a felemelkedési tünetek is...