Minden egy irányba mutat…

Már két napja ismét zakatol valami a fülemben, és a legkülönbözőbb helyzetekben jut eszembe az, hogy Massive Dynamic.

Tegnap épp felmostam a családnál, és ahány helyiségbe léptem be, annyiszor éreztem azt, mintha a fülembe súgná ezt valaki.

Ma is ismétlődött néhányszor, a legkeményebb az volt, amikor már leléptem a zebráról, s nem állt meg az autó, pedig ha már a zebra mellett állok is meg szoktak állni. Mikor ez a susogás volt, valamiért visszaléptem, s szerencsém volt.

Eszembe jutott, amikor egy Demjén dal egyik sora is ezt csinálta velem.

Ezért úgy gondoltam, hogy ideje ennek is utána járni.

Én kértem útmutatást, s biztos vagyok benne, hogy ha megfejtem, ez megint olyan üzenet lesz, mint a Demjén dal volt.

Mi is az a Massive Dynamic?

Annyit tudtam róla, hogy a Rejtély (Fringe) sorozatban szereplő egyik monumentális cég neve, amelyhez sok különös kísérlet fűződik.

Nem nagyon szeretem a sorozatokat, de azért akad egy-két kivétel, és a Rejtély közöttük van. Sőt azt is mondhatnám, hogy ez a legjobb szerintem azok közül, amiket láttam. Két évadot láttam belőle.

Ma rákerestem a cég nevére, s azon kívül, hogy a sorozatról, a szereplőkről találtam infót a neten, le is döbbentem, ugyanis a cég valóban létezik. S még a cég alapítójának neve, és jobb kezének neve is valós, ugyanaz, mint a sorozatban. Dr. William Bell és Nina Sharp.

Az internetes honlapjukon azt hirdetik, hogy igyekeznek jobbá tenni az emberek életét. Tudományos kísérletek sorát valósították már meg. Egy kis csoport áll mögöttük, melynek neve: BELLMEDICS. Mondanom sem kell, hogy egyből a BILDENBERG csoport jutott az eszembe…

S a nem véletlenek sora csak jött, és a figyelmemet folyamatosan terelte valaminek az irányába.

Kaptam néhány youtubos linket. Ezeket az esetek 98 %-ában nem nézem meg, mert nem játssza le az Internetem. Most azonban valami azt súgta, hogy ezeket nézzem meg, talán sikerül. S valóban sikerült is.

Az első a belső Földről szólt, ami mostanában igencsak előtérbe került. Fantasztikus filmet láttam az 5 dimenziós belső Földről. Nagyon jól volt megcsinálva, mely bemutatta, hogy a földön két párhuzamos dimenzió létezik. Azonban ennek megértéséhez kell némi elfogulatlan hit, spirituális beállítottság és tudományos ismeret is.

http://youtu.be/mPOCc3VWNb8

A következő pedig a megfejtett gabonakörök üzeneteiről szólt, újabb bizonyítékul arra, hogy más bolygón is van élet, és tudnak rólunk.

http://onlinevideok.net/132430/gabonakorok-dekodolva-(magyar-feliratos)/

S még mindig jöttek linkek, és a csoda is, hogy ezeket is engedte most megnézni az internet.

Azt már tudom egy ideje, hogy befolyásolják az embereket, több módon is. A két film jól összefoglalta a mikénteket. A HAARP-ról pedig írtam már a blogban is.

A valós agykontroll 1-2.

http://www.youtube.com/watch?v=btVLeGZOng4
http://www.youtube.com/watch?v=cLFtdN8F0c8

Most itt állok rengeteg információval, amik egy részét már tudtam, s nem tudom, hogy miért kellett most ezeket így együtt látnom, olvasnom. Milyen üzenete lehet ezeknek, merthogy terelték a figyelmemet ebbe az irányba, abban biztos vagyok.

S ma reggel óta sok-sok szöveges információ is jött. Ugye semmi sem történik véletlenül. Olvassátok el, s megértitek.

http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/kiallni-onmagad-ele/

Ebből egy idézet:

„Ez a minta ma talán az emberiség nagy részére elmondható. Ám az augusztus második fele és különösen a fentebb említett 28-30 közti időszak pont arról szól, hogy az erőidet arra használd, amire való: magad és mások fénybe vezetésére.”

http://szammisztika.com//index.php?option=com_myblog&show=Nincsenek-tobbe-kesz-valaszok.html&Itemid=33

Ebből is egy idézet:

„Eljött az ideje, hogy bátran szakíts a régi világgal!

Nézz szembe a ténnyel, hogy valójában egy édes rabszolgaságban éltél eddig és itt az ideje, hogy felszabadítsd önmagad és a valódi életed megismerd.”

http://www.csillagtitkok.hu/cikkek/a-szer-elem-gyozelme-a-fel-elemmel-szemben.html

Ebből is egy idézet:

„Augusztus utolsó hetében az Oroszlán csillagképében egymás mellett szorosan haladó Vénusz (augusztus 21.) és Nap (augusztus 23.) kerül inspirációs kapcsolatba, azaz szembe a Neptunnal. Az Oroszlán az uralkodó minősége, sorsunk uraivá válhatunk általa. Most azt üzenik az Égiek a Neptunnal karöltve, akkor válhatunk életünk urává, ha megtanuljuk, uralni a félelmeinket és lelkünk sötétebbik felét, valamint ha lelkünk legmélyéig megtisztulunk.”

http://www.szellemimuhely.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=3178:mihaly-arkangyal-uzenete-szeptemberre-a-lavina-elindul&catid=321:mihaly-arkangyal&Itemid=1801

Ebből is egy idézet:

„Aki úgy érzi, szíve vágyát kívánja már végre előtérbe helyezni az elvárások és megfelelések helyett, aki végre szeretne kitörni a régiből az élete minden területén, az pontosan tudja és érzi: itt már nincs többé mire várni, szeptemberben elindul a lavina.”

S még ajánlom ezt is. Még nem telt le az augusztus.

http://www.kristalycsakra.eoldal.hu/cikkek/aktualis-valtozasok/2011.-augusztus-----lepeseink-a-szeretet-utjan.html

„Augusztus 20-22. – Ez a 3 nap együtt fejti ki hatását és erőteljes változásokat hoz. Energetikailag egyre erősödő hatás érvényesül, ahogy haladunk napról-napra. Hasonló lesz energetikailag ez a 3 nap, mint egy beavató Szer, ahol az embert megtisztítják, felkészítik és beavatják a tudásba.

Itt ezt most szellemi szintekről kapjuk. Mindenkinek van személyes tanítómestere, aki felkészítette és elindította földi útjára lélekként. Ő most egy újabb beavatásra készít fel bennünket (egyébként a születés és a halál is egyfajta beavatás). Mély és tanító álmaink lesznek éjjel és felismerést, megértést segítő helyzetek nappal. A 3 nap folyamán olyan dolgok játszódnak le bensőnkben lelki és emberi szinteken is, melyek új szemszögből láttatják velünk a létezés dolgait. Újabb szakaszba léphetünk a sorsfejlődés útján: a Szeretet ösvényére. Érzékeink áthangolódnak az érkező energiáknak megfelelően, ezért néha furcsa érzeteink lehetnek, fényeket és formákat láthatunk a térben, amit fizikai szemmel eddig nem vettünk észre. Ezek olyan fényszimbólumok, melyek ezt a hangolást szolgálják. Csak engedd, hogy dolgozzanak a Fényerők, és tudd, minden szükséges dolog benned van, csak fel kell ismerned…”

(A három éjszaka álmai nálam abszolút bejöttek.)

Augusztus huszadikától kezdve szinte minden éjjel a blogommal és a könyvemmel álmodom. Már egy negyedik könyvet is láttam az egyik álomban, amihez a blogomnak is köze lesz majd. A blog és a könyv az írást jelképezi, tehát ez a feladatom. Talán azért, mert jól kiszúrom mindennek a lényegét, s ezeket kell közzé tennem, illetve a saját példámon levezetve a dolgokat.

Most, hogy olvasom, javítom a már kész könyvemet, épp tegnap olvastam egy álmomat, ami a belső földön játszódott. S van egy olyan novellám is, amiben két álom történet mutatja, hogy úgy tettem meg valamit, mintha nem is én lettem volna, mert nem tettem volna olyant. S volt ilyen a valóságban is. Egy munkahelyi sztori, amit akkor úgy fogtam fel, hogy hipnotizáltak. De inkább ez a befolyásolás akkor telefonon történt, most már megértettem.

Ekkor azonban kifejlesztettem magamban valamit, hogy ilyen ne fordulhasson többé elő, ne tudjanak befolyásolni. Nos, most esett le, hogy ekkor aktiváltam saját magam egy blokkot, ami sajnos most nem engedi előjönni pl. a spanyol tudást, és a szellemi kommunikáció sem tud rendesen működni.

A kérésem azt volt, hogy szeretném már végre a spanyolt érteni, beszélni, és a szellemi kommunikációban is aktívabban részt venni. S ezek a jelek jöttek, amiket sorba szedtem.

Most úgy érzem, az egész üzenete az én számomra az, hogy ezt kell valahogy feloldani, s ehhez el kell engedni valamit még mindig, ami a múltban történt velem, mert valószínűleg egy másik életben is alkothattam egy ilyen blokkot. A Massive Dynamic a filmben is kísérletezett a tudat befolyásolásával.

Két nap jelei, és értelmezésük juttatott erre a felismerésre, amit most megosztottam veletek is.

S egy idézet, szintén egy most érkezett üzenetből, ám nem tudom, kitől származik, de ez is idepasszol.

„Az vagy, amit elhiszel magadról...

Olyan az életed, amilyennek a gondolataiddal és hiteddel alakítod.

Olyan segítséget kapsz feladataidhoz, amilyent kérsz és elfogadsz.

Tudatod teremtő ereje népesíti be világodat, teremts hát fénylő, neked tetsző dolgokat.

Kérj hitet Atyádtól és engedd magadba erejét, hogy világod isteni legyen

Teremts fénylő Szeretettel, hogy benne boldogan élj!

Az angyali világok rendjei folyamatosan figyelnek és segítenek téged. Kérésed ahhoz az angyali csoporthoz jut el, melynek feladata ebben segíteni neked.

Mikor köszöneteddel megnyitod és elfogadod a segítő erők útját és energiáját, angyali lények hozzák el és kötik energiarendszeredbe a szükséges fényeket.

Ezek a fények rezgésükkel a megvalósulás felé irányítanak és erejükkel segítenek téged.
Te csak engedd, hogy szíved észrevegye, megértse és kövesse ezen angyali útmutatásokat.
Sorsod energiái lelki-szellemi tereidből mindig a meghatározott idő szerint áradnak le a fizikai szintedre.
Mielőtt aktiválná őket az életút energiája, mindig üzen lelked a várható feladatokról és őrangyalod felkészül segítségedre.

Neked ébernek kell maradnod és figyelned a belső jelekre, melyek álmok, megérzések vagy látható előrejelzések, jelek útján figyelmeztetnek.

Szólítsd meg az angyalod és a lelked, és fogadd el útmutató segítségüket.

Légy megélő ismerője sorsodnak!

Ez a befelé figyelés és az elemzés időszaka. Most látszólag nem történik semmi, de belül igenis nagyon fontos fejlődés és változás zajlik. A hangolások erőinek be kell épülnie, ezért a mozgalmas időszakokat mindig felváltja egy elemző és beépülő szakasz. Most ennek az ideje jött el. Néhány napig pihenj sokat és türelemmel figyelj minden változást magadban és körülötted. Ez az idő megteremti a lehetőséget a további fejlődésre. Őrangyalod most nagyon sokat munkálkodik energiarendszered harmonizálásán és testi-lelki kapcsolatod tökéletesítésén. Gondolj rá szeretettel és küldj neki hálát és áldást segítségéért.”

Figyeltem a jelekre, s bízom benne, hogy jól sikerült felismernem őket.

Hálás vagyok és köszönöm.