Olyan kőfal, amelynek nem is kell leomlania...

A ma érkezett harmónia kártyám adta a blogcím ötletét...

A mai napodat Igazság hatja át.

Kőfal – Védelem

A kövek, kötőanyag nélkül is megállnak egymáson. A kőfal, kőkerítés, a biztos alapra épített házat jelképezi. Élőhelyet nyújt a különféle kis állatoknak, a mediterrán, horvát, görög, spanyol tájak sajátja. Szabadon épülést jelent. A képzés nélküli tudást mutatja. A szakrális mágia és a felismerések asszociációját hordozza. Figyeld a természet jeleit! A kőfal a tökéletes illeszkedés és egyben a védelem szimbóluma. Jelent szilárdságot és állhatatosságot is. Kapcsolható a régi korokhoz, mikor még nem ismerték a kötőanyagot, mégis tudtak szilárd alapokon fekvő, tökéletes menedéket nyújtó építményeket létrehozni.

Szerelmi üzenet: A tökéletesen illeszkedő felekből álló kapcsolat megtalálása - akár párkeresőben vagy, akár kapcsolatban élsz.

Ezt mondja neked:

  • Üzeni, hogy a tökéletes illeszkedéshez nem kell feltétlenül valamilyen segédanyagot használni.
  • Gondold át, találkoztál-e már olyan emberrel, akivel ez az illeszkedés megvalósult. Hogyan alakult a kapcsolatotok?
  • Üzeni továbbá, hogy az igaz tudás megszerzéséhez nem feltétlenül van szükséged egy intézményben történő felkészülésre.

Erre is gondolj: A Kínai Nagy Fal, Shakespeare: Szentivánéji álom fala...

Nem mindig van kedvem megnézni a kártya üzenetét, ám ma valami sugallat után megnéztem. S elgondolkodtatott a a kőfal jelentése.

Korábban azt hittem, hogy ez akadályt jelent, és le kell rombolni. Lám, nem így van. Vannak olyan falak, amelyekre szükségünk van, mert ezek védenek meg bennünket. És az, hogy valóban lehet építeni valamit úgy is, hogy nem kell kötőanyag, az már sokat mond és az az üzenet is, hogy sok mindent tanulhatunk életünk során, és ehhez nem biztos, hogy iskolába kell járnunk.

Ezt én is megtapasztaltam. Az, hogy 40 évesen mentem főiskolára, sok lyukat befoltozott a tudásomban, ám még sem ott tanultam meg sok mindent az életről. Az élet maga az igazi tanító iskola, amit ha végig járunk és felismerjük a tanulandó dolgokat, feladatokat, és haladunk előre, akkor sokkal többet tanulunk, és többet is tudunk, mint egy 3-4 diplomás ember. Az ő lexikális tudásuk valóban nagyobb lehet, ám az életről alkotott elképzelésük nem biztos, hogy mindenben megállja a helyét. Persze ez sem általános, csak volt néhány tapasztalatom a több diplomásokkal. Ameddig nem volt diplomám, sokan azt mondták a szemembe: "-Tudod mi a különbség közted és köztem? - egy vagy több diploma." Pedig semmivel sem tudott többet mint én. Szó szerint. Ameddig képtelen volt kitölteni egy űrlapot, vagy helyesen alkalmazni az alap matematikai műveleteket, addig az én szememben csak rátarti nagyszájú marad, lehet akárhány diplomája.

Amikor nekem is lett diplomám, én semmivel sem éreztem magam többnek, csupán azt gondoltam, hogy még mindig mennyi mindent nem tudok. S ez a nem tudás nem az iskolai anyagra vonatkozott. A tanultak nagy részét már el is felejtettem, ami talán a változókor egyik velejárója, vagy pedig mert nem volt rájuk szükségem. Mindegy. Valóban a tudásszomjam volt az, ami a főiskolára vitt, de a diplomával ez nem ért véget. Azóta is tanulok, az élettől, mert mindig jönnek olyan helyzetek, amikből tanulni kell. Persze vannak olyan esetek is, amikor egy helyzet megtanulásához igénybe kell venni egy tanfolyamot, vagy iskolát is. Ez sincs véletlenül. Mint mont nekem pl. a nyelvtanulás.

Ha az élet iskoláját járjuk, és megtanulunk valamit, akkor felsőbb osztályba léphetünk. Azonban, hogy egy un. osztály elvégzése mennyi ideig tart egyes embereknek, az teljesen az emberektől függ. Van, aki gyorsabban feljebb szintre jut, s vannak, akiknek hosszú évekbe telik, mire megtanulják azt, amit abban az osztályban meg kell tanulniuk. Az élet is megbuktat bennünket. Ilyenkor újra kezdjük az adott osztályt, vagyis hasonló élethelyzetet, én úgy szoktam fogalmazni, hogy futunk egy újabb kört abban  témában.

Példának említeném a párkeresést. Magam is részese voltam, és elég sokat foglalkoztam vele ahhoz, hogy már tudjak róla írni, beszélni. Sok embert megismertem, megfigyeltem, és rengeteget tapasztaltam. Én is futottam un. köröket, ameddig meg nem értettem, tanultam, amit meg kellett tanulnom.

Az első blogomat egy társkeresőben kezdtem el írni, ahol remek közösség jött össze. Most ezen bloggereket összehívtam a facebookon egy klubba. A párkeresési időszakomban országos találkozókat szerveztem, amelyeken mindig 5-6  megye, néha több is képviseltette magát. Csodás időszak volt, nekem legalábbis. 2007-es fotókat tettem fel a találkozókról, és most nosztalgiával ismerjük fel magunkat az egyes képeken. Azon emberek zöme azóta párra talált, más irányt vett az életük, de a többségük örült annak, hogy újra hallhatunk a többiekről. S azt sem lehet elfelejteni, hogy a 8. (utolsó) találkozón ismertem meg én is a páromat.

Ebben a blogos közösségben is jó lenne ilyen, itt már hozzá is lehet szólni egymás blogjához, az első blogomnál még nem volt erre lehetőség. Még sem sikerült még megtalálni azt a közös pontot, amivel itt is lehetne egy hasonló közösséget létrehozni. Persze, akik olvassák az írásaimat, azok kivételek, de az itteni blogírók közül nem túl sokan olvasák őket. Talán azért is nem próbálkoztam. Más bloggerek tettek kezdeményezéseket, játékokkal, felhívásokkal, ám valamiért nem működött ez jól.

Az 5, lassan már 6 éves bloggeres időszakomban sok mindent megtapasztaltam. Sokan figyelnek az írásaimra, értik az üzeneteit, vannak, akik közömbösek, és vannak, akikben irigységet kelt valamiért. Szerintem itt is megvan mind a három tábor.

Most a korábbi bejegyzésemmel megszólítottam a blogger társaimat, a blogolvasóimat, hogy szívesen szerkesztenék egy könyvet a velük készült interjúkból, ki hogyan látja a világot, az életét, milyen gondolatai vannak. Eddig nem sok jelentkező volt. Most kicsit kibővítem a kört. Aki ezt az írást olvassa, és ismer valakit, akiről úgy gondolja, hogy érdemes lenne írni, akkor kérdezze meg az illetőt, és segítsen vele kapcsolatba kerülnöm.

Köszönöm.