A spanyol posta útvesztőiben két hét alatt ért ide ismét egy levél Magyarországról, melyben az unokám papír alapú fotói voltak...

Olyan gyorsan telik az idő, jövő héten már 5 hónapos lesz. :)

Már nevet, nem lehet az ágyon hagyni, mert lesendereg, jön a foga és sokat beszélget az ő kis nyelvén.

Nem is tagadom, hogy nagyon hiányzik, hogy nem tudok közelebb lenni hozzá, s az sem vigasztal, hogy sokan vannak hasonló helyzetben. Hiszen sok embernek a gyereke van külföldön, és ugyanúgy ritkán láthatja az unokáját, mint én, ha pl. a lányomék mentek volna külföldre, aminek megvolt az esélye, akkor is ugyanez a helyzet lenne, de ettől a hiányérzet erős marad.

A képeken sok arcot látok, és mindegyik ő, mégis mindegyiken másra hasonlít. Éppúgy sok arca van a képeken, mint nekem, s azt is tudom, hogy a 2D-s képek nem adják vissza a valóságot, de még a videók sem. Remélem, hogy az idén legalább még egyszer lesz valamikor módom, hogy élőben is láthassam, még akkor is, ha jelenleg erre esély sincs...

Mikor a lányom 2007-ben férjhez ment, még azt mondogattam, hogy várjanak a gyerekkel, mert még nem vagyok kész a nagymama szerepre. Aztán, ahogyan teltek az évek, s mióta a szigeten vagyok, én voltam az, aki azt mondta, hogy már ideje lenne az unokának. Persze egyik esetben sem mérvadó az én szavam, hiszen ha hamarabb jött volna a baba, akkor is elfogadtam volna, s ha még nem lenne unokám, azt is elfogadnám.  Én is sokat változtam, az igaz. S mikor a kezemben volt a születése utáni hetekben, az nagyon mély nyomot hagyott bennem.

Életem során sok mondás igaznak bizonyult, amiket az idősebbek mondtak. Pl. mikor azt mondták a gyerekre, hogy "amíg kicsi kis gond, ha nagyobb lesz, nagy gond."

S az is igaz, hogy másként szereti a szülő a gyerekét, mint az unokáját. Kicsit nehezen élem meg, hogy nem tudom fizikailag is kimutatni ezt a szeretetet, amit érzek, de a nap számos részében gondolok rá, és az éteren át küldöm neki a szeretetemet.

Tegnap is lementem úszni a Figueretesre, ez van a legközelebb a strandok közül, nem igazán a tiszta vizéről híres, de azért elmegy. Most már kezdek ismerősöket felfedezni. Hetente kétszer igyekszek lemenni, de főleg az úszás miatt, és feltűnik, hogy vannak, akiket mindig ott látok. Korombeli és idősebb asszonyok az unokáikkal. Rengetegen, minden nap. Egy fél lábú férfi, aki mankóval jár, de a vízben sokszor úszunk el egymás mellett. Vagy egy idősebb nő, aki szintén bottal jár, úgy láttam műthették a jobb lábát, és egy nő kíséri mindig, egy párna alakú matraccal úszkál és erősíti a lábát, a nő meg mellette járkál a vízben. S van egy harmincas hölgy is, aki a fiával és csecsemő kislányával jár oda. A baba kisebb, mint Luca unokám, s teljesen bizonyos vagyok benne, mert mikor a lányom küldött egy képet, amihez magához teszi a babát, hogy arányosítva lássam, mennyit nőtt, s láttam ezt a nőt is, mikor ugyanúgy maga előtt vitte. Viszont a gyerek ült, és ha fogta a két kis karját gyalogolt a homokon és benn a vízben is. Megkérdeztem mennyi idő, mert nem akartam elhinni, hogy egy ilyen pici baba már így ül és jár is. Az anyuka elmondta, hogy 9 hónapos, csak nagyon pici a baba. Sajnos még mondott néhány dolgot, amit nem értettem, valószínűleg koraszülött lehetett, vagy valami más miatt ilyen picike a baba. Majd megnől, tartja a mondás, és bizony ez is igaz. Az unokám olyan pici volt, amikor megszületett, s akkor is mindenki azt mondta, hogy majd megnől ideki. Így is lett, már 6 kg. :)

Sokszor képzelem el, hogy a lányom és az unokám is ott van velem a parton, behunyom a szemem és látom őket. Egyszer remélem, ez is megvalósul... Sajnos minden csak pénzkérdés, s ennek híján vagyunk mindenhol. Mindenki másképp éli és szenvedi meg. A nélkülözés nem ismeretlen előttem, mert átéltem Magyarországon és itt is. Az a mondás is igaz, hogy a pénz nem boldogít, de jó ha van... s sajnos, most ez az eszköz az, amivel boldogulni lehet a mostani korszakunkban...

Annyi pénz van forgalomban, mégis híján vannak az emberek. Ez egy olyan ellentmondás, amire nincs is magyarázat, hiszen a pénz legtöbbrésze a bankszámlákon, papíron létezik... méghozzá hitel formájában, amit persze a legtöbb ember nem is látott a megfogható valójában, s nem is igen fog...

Arra akartam kilyukadni, hogy sok olyan dolog van, amit a tőlünk idősebbek már megéltek, megtapasztaltak, és mikor nekünk mondták, nem akartuk elhinni, pedig mindnek volt igazsága, és minden mondásban ott rejlik egyfajta bölcsesség is, csak pl. egy fiatal szülő nem akarja elhinni, mint ahogyan én sem hittem el akkoriban.

A mai fejemmel már átérzem és elfogadom ezek igazságát, bölcsességét is.