Sokat unokázok mostanában, ami nagyon jó érzés. Luca végre elfogad, sír is utánam, és nagyon féltékeny is volt, amikor Hannát is felfogtam, azonnal mászott rám…

Most is Lucára vigyázok, el kellett jönnöm Dunakeszire, mert egy kis baleset érte szombaton, és vasárnap este munka után indultam Pestre, így a két szabad napom is vele töltöm. Szombaton voltam a Palóc Világtalálkozón, ez viszont egy önálló bejegyzés lesz, ha odajutok.

Nagyon szerettem volna kicsit pihenni a hét elején és fogat is kellett volna húzatnom, meg fodrászhoz menni, ez most sem jön össze.

Szombaton a Palóc világtalálkozón, letört a fogam, koronával együtt maradt a számban. Ez volt az a fogam, ami miatt hazajöttem Magyarországra, mert annyira fájt, ez segített meghozni a döntést. Néhány hete éreztem, hogy reccsent, s letört, idő kérdése volt, hogy mikor törik le végleg. Eddig bírta, s most már felül csak az első 6 fogam van, szintén nem tudom, meddig bírja a korona, mivel most már csak ott tudok enni valahogyan. Nagyon sürgősen meg kellene csináltatnom, de honnan szedjek rá 250.000 Ft-ot? Ha kell, az Univerzum valahogyan úgy is megadja, rábízom.

A fog az egy különös jelentéssel bíró dolog. Most még benne van a gyökér, de minél előbb ki kell húzatnom.

Sok mozaik került a helyére szombaton, mert megismerkedtem egy sámánnal, aki első látásra nagyon szimpatikus volt, meg is volt ennek az oka. Semmi sem történik véletlenül, azért kellett elmennem oda, hogy vele találkozzam. Majd erről írok bővebben a következő blogban, de ami nagyon fontos, hogy ez a fogam az exemmel volt kapcsolatban. Amikor hazajöttem, nem sokára meghalt, és valószínűleg arra várt, hogy hazajöjjek. Már régen nem úgy gondolok rá, hogy milyen rossz férj volt, és mennyi bánatot okozott, hanem mint egy tanítóra, aki azért viselkedett úgy, ahogy, mert így tudtam fejlődni, megtanulni valamit, vagy letudni egy kemény karmát. Ezen a szombati napon történt valami, amit mikor eldöntöttem, hogy megcsinálom, 5 percen belül letört ez a fog.

A másik dolog, hogy meséltem a fülbuhogásról, érdeklődve, hogy meg tudná-e gyógyítani, elmesélte, hogy neki 15 évvel ezelőtt volt ugyanez. Ő is járt öt orvosnál, CT-re is küldték, és nem tudták, hogy mitől van, vagyis nem tudtak vele mit csinálni. Gyógyszert ő sem szedett, hanem magának gyógyította meg, de az öngyógyításunk mindig nehezebb, mint mikor mást  gyógyítunk, ezért nem gyors folyamat. Igaza van, mert én is gyógyítom erre magam, minden nap, és nagy javulást még nem érzek. S persze Reikizem, de ez most itt nem elég. Meg kell találni a lelki okot, hogy miért van. Mert ez egy figyelmeztetés, a fülnek ez is egy fő feladata, hogy valamit meg kell oldanom, valamire oda kell figyelnem, vagy valamin változtatnom kell. A sámán mesélte, hogy ő sem gyógyította ki magát teljesen, hagyta, hogy a füle jelezzen, ha valamire oda kellett figyelnie. Ez a fül valamilyen formában sok spirituális embernél jelez. Még nem tudom, hogy mire kell figyelnem, de a belsőm azt mondja, hogy az a baj, hogy nem mozgok. S ez igaz is. S megerősítést kaptam, hogy nem kell elmennem sehová, ahová beutaltak, pedig már ingadoztam, hogy a hét elején kérek időpontot. Nem fogok.

Ibizán hetente többször is úsztam, és napi 1 órát gyalogoltam, mióta ismét Magyarországon vagyok, meg nincs semmi. Ismét be kell építeni a tornát az életembe, csak hát elkezdeni ezt elég nehéz… főleg egyedül.

Aztán egy beszélgetés során azt is megértettem, hogy miért visel meg ennyire a változó kor, jobban, mint más nőket. A Reiki beavatás során sokkal érzékenyebb lettem mindenre, és jobban megélek mindent. Úgy érzem, a pszichés részét kezeltem, de a fizikai tünetek elég erősek. Tudom, hogy nemcsak nekem ingadozik a vérnyomásom, lett magas a koleszterin szintem, és kínlódok a kilókkal, no meg a hajhullás, és hőhullámok mellett a hideg hullámok is. Mert akármilyen hihetetlen, van idő, hogy ebben a melegben is kiráz a hideg és ki kell mennem a napra, de olyan is van, hogy hidegben is szakad rólam a víz. Aztán ez alkati és családi vonás is. A felmenőim nem igazán élték át ezeket, ők mindannyian 40-44 éves korukban kerültek bele, én vagyok az egyetlen, aki már 50 éves kora után. Biztosan ennek is megvan az oka. Egyszer csak könnyebb lesz ez is.

 

Sokan írtak már könyvet a betegségek lelki eredetéről, nekem sajnos két könyvem is Ibizán maradt, ami ezekkel foglalkozik, így most két e-könyvből idézek. Amik nyilván nem mindenkire egyformán jellemzőek, de elgondolkodtatóak nekem is, talán ráérzek, merre induljak, hogy meggyógyítsam magam.

RUEDIGER DAHLKE: A BETEGSEG mint szimbólum

A PSZICHOSZOMATIKA KÉZIKÖNYVE

Fül

Szimbolikus jelentés: hallás = meghallani, meghallgatni valakit, vagyis „hallgatni valakinek a szavára": „érteni a szép szóból", a fül az engedelmesség fontos szerve; a fülkagyló passzív és befogadó.

Feladat, témakör: beengedni; hallani, figyelni, meghallani, hallgatni valakire; alázat; lefelé-befelé „fülelni", a mélybe: életünk, gyökereink titkát meghallani; együtt rezegni, együtt érezni; „aki nem akar hallani, annak éreznie kell". Ősprincípium: Hold-Szaturnusz írod.:Léi út

Fülzúgás

(tinnitus)

Testi szint: fúl (engedelmesség).

Tüneti szint: megoldatlan belső problémák, stresszes állapotok: a zajokat belülre visszük, túl sok a gond, a munka; vészcsengők, szirénák; nem védekezünk, mindent egyedül (magunkban) oldunk meg; a csend utáni vágy ezen a tüneten keresztül végre tudatossá válik.

Feldolgozás: legyünk hangosak, képviseljük saját álláspontunkat, mutassuk ki agressziónkat; tanuljunk meg befelé figyelni; engedjünk a kényszernek, és hallgassunk (saját) belső hangunkra (a fülünkben lévő „kis manóra"), és béküljünk ki vele; ne foglalkozzunk a nagyothallással, és kevésbé figyeljünk kívülre; keressük a külső csendet, hogy el tudjuk viselni a belső lármát; meditáljunk, hogy elérjük a belső és külső békét.

Feloldás: hallgassunk a belső hangra is, és engedelmeskedjünk neki; hagyjuk, hogy magunkra hagyjanak; legyünk összhangban belső zenénkkel, amely szferikus zene, tehát isteni dallam; a belső nyugalom égető szükségét megfelelő lelkigyakorlatokkal elégítsük ki; váljunk önmagunkká.

Ősprincípium: Szaturnusz-Merkúr/Neptunusz. írod.: Léi.

A fogról. Ez nekem részben velem született, mert a tejfogak kiesése után nekem sok fogam egyáltalán nem jött ki. Ha valakinek 32 foga van, nekem mindösszesen 24 bújt ki, s azok nagy részét is elvesztettem még huszonéves koromban. S most pedig a maradék is kihullik, ami talán már idősebb kori fogvesztésnek tudható be. Az tény, valóban nem tudtam megkaparintani sosem, ami járt volna nekem. És valóban agresszió nélkül éltem…

Fogak

Szimbolikus jelentés: kemény fegyverek a szájban, agresszió; vitalitás, potencia; redukció; problémamegoldó készség (a nagy „falatok" felaprítása).

Feladat, témakör: nekilátni, megfogni a dolog végét, támadásba lendülni, védekezni, belevetni magunkat az életbe; „olyan arcot vág, mintha a fogát húznák" = el van keseredve, valakinek az illúzióit lerombolni olyan, mintha „kihúznák a fogát"; fogak = mélyen gyökerező meggyőződések; agresszió kifejezése: „kimutatja a foga fehéqét"; érvényesülési képesség: „átrágja magát" valamin; életerő és potencia: „erős harapása van"; a saját, rá jutó rész biztosítása: „nagyot harap a tortából"; probléma-megoldás: „nagy falattal kell megbirkóznia", „fogas kérdés"; metszőfogak: leharapni, kiharapni egy darabot.

Ősprincípium: Mars; szemfogak: (lat. canini = 'kutyafogak'), tépőfogak: a zsákmány elejtése, ősprincípium: Mars; nagyőrlők (moláris): a falat felőrlése a feladatuk, ősprincípium: Szaturnusz. Ősprincípium: (fogak közösen) Mars, Szaturnusz, írod.: Út.

A fogak besorolása attól függően, hogy milyen meridiánhoz tartoznak (dr. Christian Kobau szerint)11:

l-es (első metszőfog): húgyhólyag; 2-es (második metszőfog): vese; 3-as (szemfog): epehólyag; 4-es (első kisőrlő): gyomor; 6-os (első nagyőrlő): vastagbél; 7-es (második nagyőrlő): tüdő; 8-as (bölcsességfog): vékonybél

Fogatlanság, veleszületett

(adontia)

Testi szint: száj (felvétel, kifejezés, nagykorúság), felső és alsó állkapocs (fegyverraktár).

Tüneti szint: az illető képtelen harapni, illetve „átrágni magát" valamin, a vitalitás hiánya: a páciens képtelen „kiharapni" az életből a neki járó részt. Feldolgozás, feloldás: olyan gyakorlatok végzése, amelyek során megtanulhatjuk agressziómentesen keresztülvinni az akaratunkat (Mahátmá Gandhi mint példakép.) Ősprincípium: Szaturnusz-Hold.

Fogatlanság, időskori

Testi szint: fogak (agresszió, életerő).

Tüneti szint: az agresszió kerülése; az életerő hiánya, tehetetlenség; visszaesés a korai gyermekkor (fogatlan) szintjére: a „térjetek meg, és váljatok hasonlóvá a gyermekekhez" mottót testi szinten éljük meg.

Feldolgozás: nem megváltott formája (átmeneti megoldások): híd, protézis = kölcsönvett életerővel rendelkezünk, amely biztosítja a harapást és a rágást, vásárolt fegyver; megváltott formája: „kimutatjuk a fogunk fehérjét", fogcsikorgatva átvergődjük magunkat az életen; a lényeges előtérbe kerül.

Feloldás: induljunk meg a visszafelé vezető úton (átvitt, spirituális értelemben), és váljunk ily módon ismét gyermekké.

Ősprincípium: Mars

A lelki eredetű betegségek lexikona szerint pedig:

Fül- fülzúgás

A fülzúgás jelentése: nem vagyok hajlandó a belső hangomra, a belső jelekre figyelni, amelyek az életemet irányítják, segítik. Mindenben a saját fejem után megyek, nem vagyok hajlandó bizonyos, nekem nem tetsző dolgokat meghallani. Csökönyös is lehetek. Ellenállást tanúsítok, mert félek attól, hogy fény derül az igazságra, hogy rájövök egy dologra, vagy esetlegesen döntést kell hoznom valamivel kapcsolatosan. Zúg a fülem azért, hogy ne halljak meg valamit. Feszültséget érezhetek, azok miatt a gondolataim miatt, amelyek a fejemben nyüzsögnek. Ha elfogadom, hogy nyitott szívvel állok a dolgokhoz, akkor sokkal tisztábban fogom meghallani a belülről jövő szavakat. Nem lesz többé szükségem arra, hogy ne halljak hangokat.

Fül – fülcsengés

Sípoláshoz, fütyüléshez, morajláshoz, zúgáshoz hasonló hangokat hallok, de ezek a hangok nem a külvilágból jönnek. Ez lehet időszakos vagy állandó jelenség, és különböző hangintenzitással jelentkezhet. Vajon hallgatok a belső hangomra? Mintha nem lennék képes megfelelő hullámhosszra hangolni a belső rádióállomásomat. Ha a rádiót ráállítom egy frekvenciára, de éppen nincs adás, csönd honol. Tehát ha a belső hangom nem akar szólni hozzám, csönd van, a sípolás viszont azt jelzi, rossz irányba tekertem a gombot. Vajon nem olyan érzelmekről van szó, amelyeket elfojtottam, hogy a belső egyensúlyom ne szenvedjen csorbát? Az élet így akar engem figyelmeztetni arra, hogy hallgassak a belső hangomra, odafigyeljek az igényeimre és a vágyaimra. Kézbe kell vennem az életemet, annak érdekében, hogy csökkentsem a gondolataimban és az érzelmeimben uralkodó zűrt. Az a tény, hogy csengést, zúgást, sípolást hallok, azt is jelezheti, hogy valamit nem akarok meghallani, ezért „túlkiabálom” ezekkel a kreált hangokkal. Minden holisztikus módszer (jóga, irányított relaxáció, akupunktúra, vitaminterápia, energiaterápia) segíthet a stressz csökkentésében, és a nagyobb belső nyugalom elérésében. Hallhatom a patak hangját, harang vagy fák között fújó szél zúgását, duda kürtölését, méh zümmögését, esetleg több ezer hegedű hangját. A hangokat különböző belső szinteken hallom, ami azt jelzi, hogy belső fülem nyitott a világ valóságát meghallani.

FOG általában

A fogak a szilárd „kaput” szimbolizálják, amely lehetővé teszi számomra, hogy úgy „faljam” az életet, mint egy nagy almát! A belső és külső valóság a fogaimon megy keresztül. A fog nagyon kemény, lényünk energia-alapkészletét jelképezi. Az új gondolatok befogadásának képessége, a gazdag belső lelkivilág, a szeretet, egészséges és kemény fogakban nyilvánul meg. A fogak részben lényünk tükrei. Amikor a táplálék a számba kerül, érzéseket is közvetít, amely, többé-kevésbé hosszú távon a fogaimat is sújthatja. Így a károsodott fogak (szuvas fogak) gyenge önkifejezésről tanúskodnak, vagy arról, hogy a valóságot elfogadhatatlannak tartom, és azt is jelzik, hogy félek elfogadni felelősségteljes helyemet a világban. Még akkor is,  ha nehezen hozok meg számomra előnyös döntéseket, fogékonynak kell maradnom a rendelkezésemre álló eszközökre, amelyek a legérzékenyebb, legproblémásabb helyzeteken való felülemelkedésben segíthetnek engem. A fogak azt is jelzik, mennyire akarok előre haladni, fejlődni, vagy jól csinálni dolgokat. Egyben utalnak arra a képességemre is, hogy mennyire tudok gondolataimnak, érzelmeimnek hangot adni. Egy mély konfliktus, vagy konfliktussal kapcsolatos bűntudat okozhat fog vagy fogíny problémát. „Összeszorítom” a fogamat, ha egy külső támadást akarok kivédeni. A fogaim segítségével „lehúzom a redőnyt” az előtt, ami belém akar hatolni, vagy épp ellenkezőleg, ami belőlem kikívánkozik. A metszőfogak problémája arra utal, hogy valamit meg kell kezdenem, valamiről igennel kell döntenem. A szemfogak inkább az általam meghozandó döntések feletti hatalmamat jelképezik. A szemfogat akkor támadja meg betegség, amikor meg kell  hoznom egy döntést, azonban nem tudom mitévő legyek. A kisőrlők a döntéseimhez kapcsolódó egyetértés mértékét jelzik. A nagyőrlők a már meghozott döntéseimmel szemben  érzett megelégedettségem fokát mutatják. A zománc akkor sérül, ha úgy érzem, nem szabad belekeverednem egy bizonyos helyzetbe, a fogcsont akkor lesz érintett, amikor úgy gondolom, nem vagyok képes megbírkózni a helyzettel, mert nem bízom eléggé magamban és a képességeimben. Elfogadom, hogy fogékony leszek a szeretetre anélkül, hogy félnék mások hálájának elvesztésétől. Olyannak szeretem magam, amilyen vagyok. Foglalkoznom kell a fogaimmal, mert azok a személyiségemet öltöztetik. A fogak nem viselnek álarcot. Saját magam maradok, nem ítélem el magamat, és nyitott maradok a kritikákra. A gondolataimat szeretetté alakítom, és így a fogaim egészségesek maradnak.