Fűben-fában orvosság

Valamikor 8 évvel ezelőtt már írtam ezzel a címmel egy cikket, de akkor más miatt.

 

Most is olvasok egy e-könyvet, tudom, hogy nem véletlenül jönnek az utamba ezek az olvasnivalók, ez most az elsavasodásról szól. Sok mindent hallottam már erről, de ez nagyon profi módon, hozzáértően magyaráz el mindent. A ma embere bizony valóban el van savasodva, s még ha ez mostanság általános állapotnak van elfogadva, attól még ez az igazság. Az van, hogy néhány évvel ezelőttig nem is hallottam erről.

„A túlsavasodás az egyik legveszélyesebb civilizációs megbetegedés, mert az egészség közvetlenül függ a test sav-bázis egyensúlyától. A legtöbb betegség alapja a túlsavasodás, és a test alapos savtalanítása és ásványianyag-készleteinek újraépítése minden terápia alapja. Ez elsősorban természetes, bázisokban gazdag táplálkozással valósítható meg. Mindenki az erdők kihalásáról és a savas esőkről beszél. De azok a káros anyagok, amelyek kipusztítják erdeinket, szétrombolják egészségünket is. Először az erdő pusztul el, azután az ember. A savas eső savas talajt eredményez, a savas táplálék pedig túlsavasodásban szenvedő embereket. Az emberi test természetellenes túlsavasodása ugyanakkor korai megbetegedésekhez és idő előtti öregedéshez vezet.

Ha változtatni akarunk a helyzeten, elsőként fel kell számolnunk tudatlanságunkat. Második lépésként meg kell tennünk azt, ami elengedhetetlen, és természetes szokásokat kell felvennünk.

Előbb vagy utóbb mindannyiunknak foglalkoznia kell az egészségével. Minél hamarabb elkezdjük ezt, annál meglepőbb és nagyszerűbb eredményeket érhetünk el. Bár kétségtelenül fontos, hogy minél hamarabb foglalkozni kezdjünk ezzel a témával, egy nyolcvanéves ember is jelentősen javíthat az egészségi állapotán akár néhány óra alatt.”

Tudatosan vagy nem, de valóban kezdek ezekre mostanában figyelni, igaz azért is, mert számos tünetem van, ami arra figyelmeztet, hogy valami nem ok.

Sokszor elhangzik, hogy régen, az öregek is ezt ették, és nem volt semmi bajuk. Az van, hogy nem azt ették. Már semmi sem olyan, mint régen. S az van, hogy itt is olvasok számos növényről, amiről máshol másképp nyilatkoznak.

Vegyük alapul a banánt. Ezt már nagyon kiemelték, hogy mennyi mindenre jó, még fogyni is lehet vele. Egy másik megcáfolta, már hogyan lehetne vele fogyni, mikor rengetek benne a kalória. Az egyik azt mondta, hogy segíti az emésztést, a másik meg azt, hogy szorulást okoz. Én úgy vélem, hogy minden növény-gyümölcs lehet, hogy egyénenként másként hathat.

A könyv szerint:

A banán, a bölcsek gyümölcse

Egyetlen gyümölcs sem tud felmutatni olyan kiegyensúlyozott tápanyagmérleget, mint a banán. Harmonizálja a szívritmust és a vércukorszintet, és tágítja a tudatot, ezért a „bölcsek gyümölcsének” is nevezik. Ezenkívül emeli a szerotoninszintet, ami pozitívan hat a kedélyállapotunkra. Könnyen emészthető, különösen ajánlott gyerekeknek, könnyen feldolgozható bázisokat tartalmaz, és nem hizlal. Megtalálható benne a rendkívül fontos folsav is, amely például segít megakadályozni az Alzheimer-kór kialakulását. Elsősorban a terhesség idején fontos ez a gyümölcs, mert olyankor nagyon gyakran lép fel folsavhiány.

Mindenképp engedélyezzünk magunknak napi 1-2 banánt, amelyet higiénikus csomagolásban szállít a természet. Az egyik legjobb természetes gyomorgyógyszer, és sütve is fenséges az íze. Négy-öt banán rövid ideig serpenyőben sütve teljes értékű, ízletes étkezést adhat. Aki még nem próbálta, valami egészen különlegeset mulasztott.

Én most úgy döntöttem, hogy a saját megérzéseimre hallgatok, és azt eszem, ami jól esik. Azt valóban elhiszem, hogy a cukor káros, de hogy mindent só nélkül egyek, az már nem megy. A sót a természet adta, csak már figyelni kell a csomagolásra, mi is van benne, s itt a baj.

Az nekem pl. nem megy, hogy minden reggelre csak gyümölcsöt egyek délig. A banán még elmegy, meg ha van sárgabarack, vagy görögdinnye, de a többi nem jön be, sajnos nem vagyok valami nagy gyümölcsös. Régen sem voltam, a fene se tudja ennek az okát. Vagyis gondolom igen, sok szokást előző életünkből hozunk, s akik pl. vegák voltak korábban, most is inkább azt eszik szívesebben.

Ezek az általános tünetek, s biz nekem is vannak:

A savak okozta megbetegedések általános tünetei:

  • energiahiány és állandó fáradtság
  • kedvetlenség és csökkent teljesítőképesség
  • elnehezült végtagok és izomfájdalmak
  • evés utáni hirtelen fáradtság
  • hidegérzékenység és kellemetlen hidegérzet a testben
  • jelentős súlycsökkenés vagy -növekedés
  • egyengült ellenálló képesség
  • fokozott hajlam a fertőzésekre
  • gyakori megfázásos megbetegedések
  • legyengült regenerálódási képesség
  • lassú sebgyógyulás
  • rendkívül hosszú gyógyulási időszakok
  • keringészavarok
  • állandóan hideg kéz és láb

S persze az egyes betegségek fontosabb tünetei is. Nem lehet mindent a változókorra fogni. A könyv rengeteg mindenre kitér, ebbe most nem is megyek bele, csak mindig olvasok, hallok valamit, amiből leszűröm, amit kell, és igyekszem beépíteni az életembe, még akkor is, ha nem mindig esik jól.

Valószínűleg nem írok újat sok embernek ezekkel a dolgokkal, de nem árt néha feleleveníteni egy-két dolgot, tudom magamról. Mert sok mindent én is tudtam, még sem figyeltem fel rá egészen addig, ameddig az egészségem állapota és egyéb fizikai tüneteim nem kényszerítenek erre.

Kezembe akadt az egészségnapon egy homeopátiás kis összeállítás is, melynek segítségével ismételten lehet gyógyulni. Persze ez is pénzbe kerül, amit nem igen fogok megvenni, de sok olyan leírást olvastam, ami megerősített néhány dologban.

Az emberek nagy része úgy gondolja, többek között anyum is, hogy könnyebb bekapni egy tablettát, mint pepecselni növényekkel.

A növények is gyógyszerek, és én most ekképpen is tekintek rájuk. Anyum mondja, hogy nem vagyok normális, ő ugyan meg nem inna olyan dolgokat, amiket csinálok.

Most minden reggel a fokhagyma-citrom italból iszom éhgyomorra egy kupicával. Szép színe van, olyan, mint pl. a tojáslikőr, az íze az már egy kicsit más.

9 éve ittam már a tibei fokhagymacseppeket is. A receptrekre rá lehet keresni a neten, nem teszem be ide. Azt mondták, hogy azt csak 10 évente lehet megismételni, az éppen jövőre lesz...

Ittam galagonyateát, lucernateát is. Van, hogy csak azért, hogy megelőzzek dolgokat, s mert mások mondták, hogy jó. Most viszont kezdem felismerni, megtapasztalni, hogy ez valóban így van, s nagyon sajnálom, hogy nem ismerem jobban a gyógynövényeket.

A dióról írtam az előző posztban, most a fokhagyma következik.

http://naturahirek.hu/a-fokhagyma-jo-hatfajasra-ranctalanitasra-es-meg-sok-masra/

http://www.balintgazda.hu/minden-heten-szuret/aprilis/fokhagyma.html

Fokhagyma külsőleg, belsőleg, mindenhogy

Szerző: WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró

Főzelékbe, sült húsra, levesbe, de akár nyersen is kitűnő eledel a fokhagyma, amit nem csak fűszer-, hanem egyenesen gyógynövényként tart számon a szakirodalom.

Vértisztító, vérnyomáscsökkentő hatású, magas a tápanyagtartalma és segíti az emésztést is. De vigyázzunk, az interneten számos tévhit és felhasználási mód kering erről a liliomfélék családjába tartozó növényről!

Nos, az elején le is szögezzük, a legjobban akkor járunk, ha a fokhagymát megpucolva, úgy, ahogy van, nyersen juttatjuk be a szervezetbe. Sajátos, átható ízével és illatával talán nem tartozik a kedvenc rágcsálnivalók közé, a legjobb hatást viszont biztos, hogy így érjük el vele. Arra viszont számítsunk, hogy még ha sikerül is összerágás nélkül, nagyobb darabokban lenyelnünk, magas illóolaj tartalma másnap a bőrön keresztül is távozni fog. Az illóolaj tartalma 0,3 százalék, ami azt jelenti, hogy 1 kg fokhagyma olaj előállításához 300 kg hagyma szükséges. Jellegzetes illatát egy kéntartalmú anyag, az ajoén adja.C

100 gramm fokhagyma, amit gyógyhatása miatt már az ókorban és a középkorban is sokra becsültek, 6,8 gr fehérjét, 26,3 gr szénhidrátot, 0,1 gr zsírt és 137 Kcal-t tartalmaz. A hagymák közül a fokhagymának a legmagasabb a nitrogén és a foszfortartalma, de ezen kívül kálium, kalcium és magnézium is található benne. A fokhagyma tartalmaz még A, B, C, és E-vitamint is. A komplex összetevőknek köszönhetően jelentős immunerősítő hatása van, és főzéssel csak a C-vitamin tartalma vész el.

Fokhagymával a rák ellen


A hagymát és a fokhagymát már az ókori görögök és rómaiak is használták. A fokhagyma rég ismert egészségvédő hatásait a benne lévő antibiotikus elemeknek és antioxidánsoknak köszönheti, melyek segítenek a rákos megbetegedések elleni védekezésben is. Emellett jelentős szerepe van az úgynevezett rossz- koleszterinszint és vérnyomás csökkentésében is. Napi egy gerezd fokhagyma fogyasztásával csökkentheti a mell-, gyomor-, prosztata-, bél- és nyelőcsőrák kialakulásának esélyét. Fokhagymával a rák ellen>>

Az érrendszer barátja

Az immunerősítésen kívül pedig a fokhagyma az érrendszer legjobb barátja is, ugyanis alig akad olyan része, amelyen ne fejtené ki jótékony hatását. Érelmeszesedés ellen, vérnyomás-csökkentőként, bélfertőtlenítésre, és az emésztés segítésére is alkalmas. – Fogyasztásával a vérnyomás bizonyítottan csökkenthető, az erek rugalmassága viszont növelhető. Az artéria falába lerakódó koleszterin mennyisége is szignifikánsan kevesebb lesz a fokhagyma rendszeres fogyasztásával, így a koleszterinproblémák kezelésére is alkalmazható természetes „gyógyszer” – mondta dr. Kozma Ákos, belgyógyász szakorvos, hozzátéve: a kialakult, komoly magasvérnyomásnál a fokhagyma már csak kiegészítő kezelésként alkalmazható, önmagában gyógyhatása már kevés.

A fokhagyma rendszeres fogyasztásával mindezeken túl megakadályozható a vérrögképződés is, ugyanis hatóanyagai nem engedik a vérlemezkék összetapadását.

Megakadályozza az érelmeszesedést

A szív- és érrendszerre kifejtett jótékony hatások azonban koránt sem érnek véget. Laboratóriumi vizsgálatok bizonyították ugyanis, hogy az érelmeszesedés megelőzésében, sőt feloldásában is jelentős szerepe van ennek a szúrós szagú növénynek. – A fokhagyma az úgynevezett plakkok, vagyis a kemény, mész szerű anyagok érfalon történő lerakódását is gátolja. A plakk az artériák falára rakódott zsíros szűkület, amelybe gyakran rakódik le mész is – folytatta a belgyógyász.

Immunerősítő élelmiszerek


A fokhagyma antimikrobiális hatását már Arisztotelész és Hippokratész is ismerte. Mikrobaölő hatása miatt a második világháborúban is alkalmazták a sebek elfertőződésének megelőzésére. A mikrobaölő hatását a fokhagyma a benne lévő kénes kötéseknek köszönheti. Laboratóriumi vizsgálatok igazolják, hogy a fokhagymalé meggátolja a Staphylococcus, a Streptococcus baktériumok, valamint a bacilus és vibrió formák ellen is hatékony és megakadályozza a gombák terjedését is. Immunerősítő élelmiszerek>>

A vérben található magas rossz-koleszterin oxidációjával (amit például dohányzással érhetünk el) oxidált LDL-koleszterin alakul ki. Ezeket az érfalban található faló sejtek az ún. utcaseprő receptoron keresztül felveszik, s magukban elraktározzák. – Ha sok a koleszterin a sejtek plazmájában, az habos-sejté válik, ebből áll a plakk belseje. A fokhagyma a falósejtekben gátolja az LDL-koleszterin lerakódását, s így gátolja a plakk-képződést is – magyarázta dr. Kozma Ákos.

A rendszeres fokhagymafogyasztással fogainkat is védhetjük. Érrendszerünk ugyanis tisztább lesz tőle, a hajszálereink jobban átjárhatók maradnak, ami biztosítja a szájunk, ínyünk, torkunk egészségét is. A fokhagyma elősegíti az ólom kiürülését is a szervezetünkből, így a méregtelenítésben is segítségünkre lehet.

Talán kevésbé ismert, hogy jó hatással van a cukorszint alakulására is, ezért cukorbetegeknek nagyon ajánlható a fokhagyma fogyasztása. Ezekre a betegségekre és megelőzésükre nagyon jó hatású lehet, ha a fokhagymát rendszeresen használjuk főzésnél.

Tisztít és fertőtlenít

A fokhagyma erősen antibakteriális és gombaellenes hatását először Louis Pasteur írta le 1858-ban, 1920-ban pedig a svájci Sandoz gyógyszergyár izolálta az antibakteriális hatóanyag vegyületeit; az alliin-t és az abból kialakuló allicin-t. A fokhagyma tehát eredendően peszticid, vagyis vírus- és baktériumölő, fertőtlenítő hatású (külsőleg és belsőleg is): ősztől-tavaszig fogyasztva kiválóan véd a náthás megbetegedések ellen. A II. világháborúban sebek üszkösödésének megakadályozására is használták. Belsőleg pedig a paraziták nagy ellensége: féregűző hatása is ismert, ezáltal folyamatos fogyasztása mellett kihajtja a parazitákat, bélférgeket.

Minden nap fogyasszunk nyersen pár gerezdet, vagy olívaolajba keverve, apróra törve pirítósra is kenhetjük. Ha tojás, vagy húskrémet készítünk, abból sem kell kihagyni, de a patikákban kapható kapszula-formák is kiváló egészségvédő hatásúak, mint ahogy a belőle készült alkoholos tinktúrák is, amelyek koncentráltan tartalmazhatják a hatóanyagokat – mondta Barna Lajosné Éva, dietetikus, hozzátéve: ha szeretnénk elvenni a fokhagyma kellemetlen szagát, fogyasztása után rágjunk el egy kevés petrezselymet.

 


A belgyógyász és a dietetikus szerint azonban az interneten terjedő tévhittel ellentétben például a nyaki plakkok feloldására egyáltalán nem alkalmas, ha az érintett területet almaecetes, vagy bármilyen más fokhagymás oldattal kenegetjük, vagy bedörzsöljük. – A fokhagyma belülről hat, kívülről nem szívódik fel olyan mélyen, ami ezt a jótékony hatást kifejtené – mondta dr. Kozma Ákos.

Más a helyzet viszont az alkoholos tinktúrákkal. Ezek koncentráltan tartalmazzák a fokhagyma összes jótékony összetevőjét, így várandós és szoptatós kismamákon, epebetegeken kívül bárkinélk alkalmazható – ám csak szigorú szabályok betartásával! A kúra előtt mindenképpen tájékoztatni kell a kezelőorvost az alkalmazni kívánt fokhagymakivonatról, mert a fokhagyma fokozhatja egyes antikoagulánsok (vérrögképződést gátlók), és az acetil-szalicilsav tartalmú gyógyszerek hatását (pl. Astrix és Colfarit melyek vérhígító hatásúak, Aspirin, Kalmopirin, Istopirin, stb.).

Forrás:

http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/14015/fokhagyma-kulsoleg-belsoleg-mindenhogy

Amikor a citrommal együtt megcsináltam, tettem el mézben is, azt 2-3 hétig kell érlelni, meglátjuk milyen lesz, majd beszámolok arról is. Most a legfontosabb, hogy beállítsam a vérnyomásomat természetes úton. Nem magas a vérnyomásom, hanem ettől rosszabb, ingadozik. A kúra után majd egy ideig megint jöhet a galagonya tea is.