Amikor egy gondolat motoszkál bennem, valamiért igyekszem kicsit mélyebben megérteni a dolgokat, ami nem is olyan könnyű.

Amikor először a Mátrix c. filmet láttam, elsőre nem is értettem meg. Ma már valóban úgy gondolom, hogy az a világ, ahol élünk, az nem is olyan valóságos, mint ahogyan látjuk, valakik próbálnak irányítani mindent, és mi mivel elveszítettünk sok tulajdonságunkat, amik egykor, sokkal régebbi életünkben még megvolt, nem látjuk azt, amit látnunk kellene.

Még egy szűk hónap van a 9-es személyes évemből. Ez az év arról szólt, hogy lezárok sok mindent, hogy az 1-es személyes évemet tiszta lapokkal tudjam kezdeni. Ha visszagondolok az elmúlt 11 hónapra, ez valóban így is történt, ismét sokmindent lezártam, sok mindent elengedtem. Most nem megyek bele a számmisztikába, mert ezekről már írtam az idén, most inkább néhány gondolatot írok, amihez ajánlok hozzáolvasni és nézni valót.

Mivel ma van halottak napja, már itt is fellelhető valami, egy nem valóságos dolog terjedt el hazánkban is. Halloween-t ünneplünk, már mi, magyarok is. Vajon miért? Egy agymosás következménye? Nagy valószínűleg igen. A Halloween a sötét erők terméke, s már mi magyarok is ezeket az erőket ünnepeljük, ezeknek adunk energiát. Ami nemcsak, hogy nem helyes, hanem egyenesen káros is.

Nem régen hallottam, vagy olvastam valamit, hogy vannak lelkek, akik azért születnek a Földre, hogy ártsanak. Ezen jól elgondolkodtam, hogy van ebben valami, hiszen naponta a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy milyen sokat ártanak nekünk.

Egy videót nézzetek meg erről. Számos bejegyzésem szólt már a földönkívüliekről, ez most elég szépen levezeti, talán érthetőbbé teszi, hogy milyen is az a világ, ahol élünk. 56 perc magyar felirattal.

S ha már az emberiségről beszélünk, akkor a magyarokat sokan kiemelik, hogy kiválasztott nép vagyunk. Én már kimentem egy néhányszor Magyarországról, és azt kell mondanom, hogy sok más néppel is azt teszik, amit velünk, lehet, hogy többségükhöz van a magyar vérnek is köze, de az is lehet, hogy csak ez is félelemkeltés. Az alábbi összegzést is olvassátok el, melyet már sokszor olvastam itt-ott, de most valaki jól összeszerkesztette, sőt, 1-2 új info is volt benne. Még ha sok az igazság is benne, mi van, ha ez is egyfajta megvezetés, lázításra bújtás? Bár én magyarnak vallom magam, bárhol is vagyok, de az valóban igaz, hogy nagyon sok magyar már nem magyar, csak annak vallja magát.

Titkok és összefüggések

Azt a címet akartam adni ennek a blognak, hogy senki sem az, aminek látszik, de egyszer már írtam ezzel a címmel, igaz más okból, ezért most a valóság oldaláról közelítem a dolgokat.

Írom a regényemet, és közben sok mindent kell hozzáolvasnom, mivel sem Kaliforniában, sem Hawaiin még nem jártam, igyekszem helyileg képben lenni, odaképzelni magam, ráadásul a hatvanas évekbe. Ez nem is olyan egyszerű. Bár talán hasonlít Floridához, illetve a sziget is Ibizához, ezeken a helyeken már jártam, remélem,  hogy majd segítenek az álmaim is ott látni magam az egyik főhősöm bőrében. Ma nem is írok többet, hiszen a film és az oldal elolvasása is sok időt fog igénybe venni.