A hétvégén volt a 28. Palócnapok rendezvény Parádon.

Nem ok  nélkül tettem be ezt a képet, de erről majd lejjebb.

Pénteken és szombaton is dolgoztam, így nem sokat láttam a programokból. Szombaton este azonban munka után a  park felé mentem, ahol több száz ismerőst is láttam, mégis úgy éreztem,hogy mindenki  idegen számomra, vagy talán, hogy én is idegen vagyok. Pedig a Palócnapok mindig alkalmas volt arra,hogy rég nem látott ismerősökkel találkozzon az ember.Most úgy mentek el mellettem, mintha ott sem lettem volna.

Átéltem már ezt 2011-ben is, amikor Ibizáról voltam itthon, a fiam esküvőjére jöttem haza, és előző hétvégén voltak a Palócnapok. Akkor is ezt  éreztem, akkor viszont akik máshol éltek, azok lépten nyomon megállítottak, kíváncsiak voltak mi van velem, és én is, hogy mi van velük.

Három év telt el, és valami csak tovább romlott. Most már azok is elmaradtak, akik nem itt laknak.

Ahogyan sétáltam a  hömpölygő  embertömeg és a rengeteg felügyelő  rendőr között, erős hiányérzetem lett, amit nem tudtam legyőzni. Olyan volt, mintha nem is lennék ott lélekben, csak a testem lépdelt. Célirányosan mentem egy sátorhoz,mert egy fotókiállítást akartam mindenképpen  megnézni, utána találkozóm volt a gyerekekkel. Az egészben az volt számomra a legjobb, hogy a két unokámmal sétálhattam. Szerettem volna néhány programot magam is megnézni, a nagyik sorsa azonban az, hogy esténként bizony az unokával kell lenni, amit én egy cseppet sem bántam.

Valójában a fenti képen látható Szabó Jani volt az egyetlen ember, aki odajött hozzám, megpuszilt, megcsodálta az unokáimat, és nagyon örült a gyerekeimnek, hiszen néptáncolt  nála mind a kettő. Lassan 20 éve annak, hogy először találkoztunk, amikor a lányom bemutatta, és engedélyt kért, hogy néptáncolhasson. Ő az, aki nem változott semmit. A bajusza ma is emlékezetes számos országban, és a Nógrád koreográfusaként a Röpülj Pávában is  látható volt, s a közelmúltban díjat is kapott. Sokat dolgoztunk együtt, most talán ismét fogunk, csak másként...

Végül is, leginkább arra használtam azt az estét, amit ott töltöttem, hogy kapcsolatokat építettem.

A gyerekeim viszont együtt voltak a régi néptáncos társakkal. Láttam rajtuk, hogy fájt a szívük, hogy már nincsenek a színpadon, pedig a Kenderszer mindig nagyon nagy színfoltja volt a Palócnapoknak. Most már a sok gyereket sem tudtam számba venni, bizony komoly utánpótlás lehetne nekik, hiszen  azóta szinte mindegyiküknek született gyereke, csak hát szanaszét vannak már az országban és a világban. Belül megmozdult a régi szervező énem, hogy szervezek nekik egy kis nosztalgia estet, aztán letettem róla. többen is lettek azóta szervezők a csoportban,már maguk is megszervezik, ha akarják.

Túl sok volt már a pofon,amit kaptam, így el is engedtem a gondolatot. Sokszor  leírtam, a könyvem is tanusítja, hogy senki sem lehet próféta a hazájában..

Parádon is majdnem beleléptem abba, hogy önzetlenül tettem a dolgom, de itt meg az a baj, hogy bodonyi születésű vagyok...

Viszont Parádon most nagyon nagy a káosz, és olyan erős a negatív energia, hogy rendesen fizikailag is érzem. Nem is tudok rá jobb szót. az, hogy az én rendezvényemet feljelentették, csak egy kicsi valami volt egy hatalmas tornádó közepén. A feljelentés számomra nem járt semmivel, el sem marasztaltak, hiszen nem az én feladatom volt egy hatósághoz a bejelentése. Azért tanultam ebből is.

Azt figyeltem meg, hogy mindegy ki melyik oldalon van, itt sosem lesz jó semmi, amit az ember  tenni akar. Feljelentgetik az emberek egymást is, a rendezvényeket is, verekedések vannak, megerősített rendőri razzia, megjelennek a jobbikos rendrakók, és itt van ez a víz mizéria. A Palócnapok előtt 2 nappal bejelentik, hogy a  vízben coli baktérium van, és nem lehet forralás nélkül fogyasztani. Figyeltem, ahogyan felkapta a média a hírt, azt is, hogy több helyen az is  le volt írva,  hogy nem zárták ki a szándékosságot sem. Bevallom, hogy  ez bennem  is összeállt. Ugyanis az ÁNTSZ határozatában az állt, hogy a mérések még júniusban mutatták ezt ki, még is július 8-án tették közzé. az van,  hogy addig már rengeteg megbetegedésnek kellett volna lenni, és nem volt egy sem.

Viszont, ha nem bóklászok Parád honlapján, nem is értesülök róla, és egyik tábor sem Parádfürdőn. Még akkor este jeleztem minden felé, de ekkor már indult a FB-on is a hírfolyam. Mikor olvastam a határozatot, valahogy tudtam,  hogy semmi baja nincs a víznek, de egy táborban minden elővigyázatosságot meg kellett tenni.

A táborban is mondtak le részvételt a médiabeli hírek miatt, és gondolom más vendéglátó helyeken is. A  Palócnapok viszont rengeteg embert vonzottak, igaz az utóbbi években kihagytam, de most úgy láttam,hogy a közösen szervezett Megyei Vadásznappal komoly embertömeg vett részt, az más dolog, hogy én nem tartom helyesnek, hogy együtt rendezték a kettőt.

Már 2002-ben is írtam egy főiskolai dolgozatomban egy kédőíves kutatás  hatására, hogy miket kellene változtatni, és ez volt a diplomamunkám alapja is, de ez már akkor  sem érdekelt senkit, pedig elég komoly észrevételek  hangzottak el.

A Palócnapok igazi mivoltja a folkról, és abból most sem volt hiány. Még a Dűvösök ismertek meg, azok a régi szép idők... azért ez jól esett. Próbáltam megérteni, hogy a helybeliek miért lettek ilyenek. Azért régen nem tudtam végig menni egyik falun sem, hogy ne állított volna le valaki... most mindenki idegen volt, s biztos én is nekik.

Ezt kiválthatta az is, hogy én mentem el anno. Sajnos  azt is megtapasztaltam, hogy külföldön is csak idegen maradok, kevés ember van, akit befogadnak, ahhoz orvosnak, informatikusnak, diplomatának kell lenni, vagy jól beházasodni, hogy sikerüljön, főleg azoknak, akik az utóbbi 10 évben próbáltak új életet kezdeni külföldön.

Mondhatják, hogy 500.000 ember van külföldön, de azt is leírhatnák, hogy többszázezren jöttek haza is, mert bizony sok helyen embertelen körülmények között éltek a magyarok. De a magyar büszke nép, és ezt nem vallaná be.

Talán azért is vannak néha olyan pillanataim, hogy újra Ibizán látom magam. Megszerettem azt a szigetet, az is az otthonom volt. Viszont igaz az a mondás,hogy aki elment, élt valahol, hazajött, újra elment, az már valahol  egy kicsit gyökértelen lett...

Én most úgy érzem,  hogy bárhol vagyok, idegenek vannak körülöttem, és én is idegen vagyok az idegenek között...

Ma a táborból egy csoportot vittem végig a kilállítóhelyeken. Kicsit nosztalgiáztam, ugyanakkor az új munkahelyemen is szakmai feladat, hiszen a helytörténeti túrák  megtartása  a pályázatom része volt. Így  nem szakadok el attól a területtől sem.

Ma megerősödött bennem, hogy jól döntöttem, hogy munkahelyet változtattam. Nem írok részleteket egyikről sem, most már az összes energiámat az új munkámra irányítom, s ez így van jól....