Ismét  ihletett kaptam egy bejegyzéshez...

Ma  ismét  elment egy tábor, és igyekszem szokássá tenni, hogy az utolsó este, vagy utolsó nap  aktívan részt veszek a táborozók életében.

Egy családi tábor részese voltam, ahol a közösség aktívan vesz rész a katolikus hitéletben. Ma részt vettem az utolsó miséjükön. Az utolsó 20  percben potyogott a könny a szememből. Nem lettem vallásosabb, vagy templombajáróbb, viszont láttam családokat, akik igazi kis közösségek voltak, és most egy nagyobb közösség részei is. Mély hit, szeretet, türelem egymás iránt, öröm és még néhány érzés volt, amit sugároztak.

Én nem éltem át sem gyerekként, sem pedig a házasságomban azt, amit náluk láttam. a pap külön-külön a családokat is megáldotta.

A tábor igazi értéke az volt, hogy erre a néhány napra leválasztották a gyerekeket a szülőkről. A gyerekekkel korosztályonként foglalkoztak csoportokban, a felnőttek pedig törődhettek magukkal, egymással, a lelki életükkel.

A kép tavaly készült, s remélem, hogy jövőre is jönnek... augusztusban már közlik az időpontot is,mert nagyon jól érezték magukat.

Tegnap este családok vetélkedőjébe is belekukkantottam...

Azért jó volt látni, hogy mai világunkban, amikor  a családok mind felmbomlanak, többször házasodnak, számos viszony van, a gyerekek házasságon kívül  születnek, sok a csonka család, hiányzik az emberekből  a türelem, az egymásfigyelés, a kedvesség, a szívélyesség, az öröm, a békesség, a szeretet, és  az idő, amit a másiknak szentelünk.

Vajon miért is van ez? A család mindig erős közösség volt,  s én  is biztos vagyok, hogy szándékosan történt a világban az, hogy a család elveszítette azt a tekintélyt, erősséget, biztonságot, közösségi erőt, ami volt régen.

Annyi mindent hallani a világban, ami elgondolkodtat, elkeserít. Nem is nézek ezért  tévét, már a neten sem igazán olvasok híreket, de azért néha meglátok ezt-azt.

Most épp az akasztott ki, hogy az araboknál csonkolni akarják nőket. Úgy vélik, ha nem ismeri meg a nő a nemi örömöt,akkor nem is fog elválni a férjétől.

Azt is olvastam, hogy ezekbe a  nem sterilen végzett műtétekbe nagyon sok nő fog majd belehalni... s az is meglehet, hogy egy csoport miatt az egész iszlámot elítélik majd...

Visszatérve a közösség erejéhez. Bizony nagyon jó érzés tartozni valakihez, hiszen azt érezzük, hogy van, aki hisz bennünk, van, akikben mi is hihetünk, ha együtt vagyun, akkor a biztonság szigetére léptünk. Sok közösségnek voltam már a tagja, mégis ma úgy éreztem, hogy sosem éltem át azt, amit ezek a családok.

Én rontottam el? A szüleim? Okolni  nem érdemes senkit, de még lehet ezen is változtatni, és a közösség képes megváltoztatni az érzéseinket is.

Néha elgondolkodom, hogy egyes szekták hogyan érik el azt, hogy vakon követnek egy vezetőt... Talán azért, mert vannak gyengébb érzületű, lelkületű emberek, akik nagyon vágynak egy közösségbe, és be tudják őket hálózni.

A családok nagy része, legalábbis akiket én ismerek, még egymást is kihasználják, átverik, folyton civakodnak...

Borzasztó lett ez a világ...

Kicsit kalandoztak a  gondolataim,közben már ragadnak le a szemeim...

Majd még folytatom....