Ahogy az erdőben gyalogoltam, folyton két vers járt az eszemben, pedig nem igazán vagyok egy nagy versolvasó...

Szeptember van, itt az ősz, és én nem igazán szeretem az őszt, csak a színeit. A nyarat, a meleget szeretem, ez is egyik ok volt, hogy melegebb éghajlatra költöztem. Az ősz valaminek a végét jelzi nekem, az elmúlást.

Petőfi Sándor két verse járt folyton az eszembe, és néhány sor még eszembe is jutott belőle.

Miután magam is elkövettem néhány verset, most elgondolkodom azon, hogy tanultuk a verselemzéseket, hogy ennek mi értelme volt. Nehéz kitalálni, hogy mire gondolt a költő, amikor írta. Akik olvassák, mást és mást olvasnak ki lehet belőle.

A szeptember végén az egyik kedves versem volt. Nekem nemcsak az évszakkal kapcsolatosan mondott sokat, hanem az emberi élettel kapcsolatosan is, s persze a szerelemmel kapcsolatban is. Szerintem mindenki eljut arra a pontra, amikor megéli azt, hogy az élete nagyobb része elmúlt már. Ilyenkor sokan mérleget vonnak, hogy mi történt az életükben.

Egy kis idézet:

"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet."

A másik verse pedig az Itt van az ősz, itt van újra.

"Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet."

Vannak, akiknek kedvenc évszaka az ősz. Én nem tartozom közéjük. Viszont a téltől jobban kedvelem valamivel.

A természet ölén, most mégis kicsit más érzések kavarognak bennem. A gondolataim a növényeken, állatokon kalandoznak. Már augusztusban barátságot kötöttem egy széncinkével, ami inkább egyféle ismerkedés inkább. A szemtelensége ugyanis nem ismer határokat. Berepült a helyiségbe naponta többször is, s órákig nem is ment ki, mindenhol ott hagyta a jelét, és ha próbáltam közelébe menni, egyből elrepült.

Másik helyre költöztem szeptemberben, és jött utánam. Függöny került az ajtóra, de a szemtelenje megtalálja a módját, hogy néha akkor is sikerül neki berepülni. Ha nem jön be, akkor a tetőn kopog, és nevető hangot hallatt. Ma tettem ki neki enni a madáretetőbe, bár a csúszkák megelőzik az élelem elhordásában, de azért biztos neki is jut néhány morzsa.

Kicsit utánaolvastam őkelmének a neten. Ismert és kedves madárnak tűnt eddig, viszont azt olvastam, hogy ez az ártatlannak tűnő kis teremtmény bizony kegyetlen gyilkos is.

A csőrével képes kisebb énekes madarakat megölni, de még denevéreket is megtámad. Nyilván nem minden széncinke ilyen vérszomjas, de végül is ragadozó madarak fajába tartozik. Ha éhinség van, nyilván akkor történik ilyesmi.

Pedig olyan szép kis madár. Olyan jókat nevet, legalább is én annak hallom a hangját, amikor sikerül kicseleznie.

TAvaly írtam a feketerigóról és a tücskökről is.

Elgondolkodtató, hogy mostanában másként látom őket, mint gyerekkoromban úgy közel ötven évvel ezelőtt. Akkoriban még csúzlival zavartuk el a verebeket, ma már nem igen tenném.

Nem régen született két kis cica anyumnál. Úgy határoztunk, hogy kettőt meghagyunk. Az egyiket már kezdtem megszeretni, de az a bolond kutya féltékenységében úgy megharapta, hogy az egyik oldalán hatalmas daganat keletkezett, s nem evett,  nem ivott többé. Már látszott, hogy üvegesedik a szeme, így azt kértem, hogy ne szenvedjen tovább. Azért megsirattam egy kicsit. Nagyon rövid élete volt.

Amikor elmentek az állataim, Kormi kutyám, Frenki papagáj, majd Börni ciciám, megfogadtam, hogy nem lesz többé állatom, aki olyan közel kerül hozzám. Anyu öreg macskái és Zénó kutya nem is ilyenek, elviselem őket, de nincsenek mély érzéseim...

Szóval az ősz valóban egy kicsit most melankólkussá tett, valami véget ér vagy már ért is.

Mostanában nem volt időm írni, remélem, hogy ismét megjön majd az ihlet. A Hawaii üzenete c. kisregényem befejezésre vár. Ketten olvasták, és kétféle befejezést gondoltam, mindketten arra szavaztak, hogy folytassam még... Szóval lesz még benne egy-két csavar.

Nem régen az egyik versemet beválogatták egy antológiába, most nem is pályáztam az idén sehová, legalább lesz azért 2014-ben is egy nyomtatott publikációm. Érdekes, hogy elmúlt a verselési kedv nálam. Biztos ez sincs véletlenül. Minden  ember életében egyszer eljön az a pillanat, amikor legalább egy verset próbál írni. Az egyik szonettem, az Ég és Föld között kerül bele egy 5 éves jubileumi antológiába, ami októberben jelenik meg. Ezt a verset is átjárja a misztikum, még Ibizán írtam. Barcelona mellett van a Montserrat hegy, ahol időnként feltűnik egy különös lény. Olvastam róla, és ez ihletett meg.

ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT

Sötét éjszakát világít meg a fény,
midőn hegynek ormáról földbe hatol.
A Montserrat hegyén lidérc dala szól,
misztikus üzenete - égi remény.

Sziklák között lakozik „llum” a fénylény.
Smaragdzöld mag és narancsszínű farok,
feltűnését sok korban jegyzi dalnok.
Titokzatos tűzgolyó, mégis szerény.

A „sokszemű kígyó”, ha mutatkozik,
az „Isten ujja” csúcs fényárban úszik.
Kik látták tovatűnni fénycsóváját,

megélték életük fordulópontját.
Lehetett katalán vagy átutazó,
megnyílt Ég és Föld között az átjáró.
(2011-02-24)