Életem során sok olyan ember jött az utamba, akikkel dolgunk volt egymással.

Életem meghatározó könyve volt James Redfield:  A mennyei prófécia c. műve, mondanom sem kell, hogy még a szlogenemet is ekkor vettem magamra. Semmi sem történik véletlenül.

Sajnos ez a könyvem is Ibizán maradt a gyakorlati kézikönyvvel együtt. Nem is bánnám, ha egy olyan magyar kezébe került volna, aki tudná értékelni, de fogalmam sincs, hová tűntek el...

Ennek a könyvnek az első felismerése mondja ki, hogy életünk tele van sorsszerű találkozásokkal, és hogy a "titokzatos véletlenek" is azért történnek velünk, mert valahol ez el lett rendelve, vagyis nem is véletlenül történik semmi sem.

Amikor felismerjük, hogy ez tényleg így van, akkor indul el az a bizonyos spirituális felébredés az emberekben.

Könyveimben, blogjaimban többször is leírtam már, hogy sok olyan ember jött az utamba, akivel volt dolgunk együtt, és ezek az emberek még mindig jönnek. Akik voltak, egy idő után, amikor már nincs dolgunk egymással eltűnnek az életünkből. S ha évek múlva még találkozunk, már másféle az a találkozás.

A múlt héten 160 telefonszámot töröltem ki a telefonomból. Valamikor fontosak voltak, de kellett a hely az újaknak. S milyen jól tettem, mert néhány nap alatt 50 új számott kellett felvinnem. Ugye semmi sincs véletlenül?

A fb-on lehet, hogy megvárom amíg az ismerőseim száma eléri az 1500-at, és utána ott is a felére csökkentem, még 10 kell hozzá, de valahogy sehogy sem akar összejönni. December közepe óta 40 új ismerősöm lett, de a szám csak 5-el emelkedett. Valószínűleg törlik magukat emberek, vagy csak engem törölnek az ismerőseik közül, nem tudom. De még ott is cserélődnek az emberek. Az is lehet, hogy ott is törölgetni fogok, ha rászánom magam. Úgy vagyok vele,  jó, hogy van egy csatorna, egy elérhetőség valahol, viszont az is tudom, hogy ez a hatalmas szám, nem jelent semmit. Kb. 50 ember van, akik valóban figyelnek rám. Kb. 200 ember van, akikkel üzleti, munka kapcsoaltban vagyok. S kb. 300-500 között mozog azok száma, akiket még szeretnék kapcsolatot tartani. S a többiek? MÁr azt sem tudják, hogy a világon vagyok...

Amikor ezt a könyvet olvastam, megváltoztatta az életemet, s úgy gondolom, hogy még nagyon sok emberét.

Sok olyan ember jött az utamba, akiktől tanultam, s biztosan tőlem is tanultak valamit. S ez továbbra sem állt meg. Most is jönnek, akikről még nem tudom, hogy miért keresztezte az utunk egymást, de az élet majd úgy is megmutatja.

Sokat foglalkoztam egy időben (a párkeresésem időszakában) az úgy nevezett lelkitársi találkozásokkal. Amerikába is képes voltam elmenni, hogy megismerjem a lelkitársamat. Bővebb részletek  az Isten nyilai között című könyvemben olvashatóak erről. De már ez is a múlt, azóta még sok más lelkitárs jött az utamba.

Ezek a találkozások, akár férfiakkal, akár nőkkel mind sorsszerűek. Valójában én hiszek a sorsban, mert vannak dolgok, amik szerintem elrendeltettek. Azonban van egy kis ellentmondás, mert ott van az emberi szabad akarat, és ugye mi döntünk mindenről.

Az életünk megy az útján, s mindenki megfigyelte, vagy átélt már olyant, amikor halogattunk valamit, mert nem akartuk megtenni, s akkor aztán a sors lépett, és sokkal nehezebben éltünk meg egy helyzetet, mintha önszántunkból léptük volna meg.

Ugyanígy van ez a találkozásoknál is. Szerintem minden ilyen találkozás el lett rendelve, vagy inkább - aki hisz a lélekvándorlásban, mint én is - azt mondom, hogy mi beszéltük meg a köztes létben valamikor, hogy ebben az életben itt és ekkor fogunk találkozni, mert most van dolgunk egymással. S ezek a találkozások sem mindig pozitívak, vannak amelyeket negatívan élünk meg, még is pozitív tanulással jövünk ki belőle.

Persze, hogy ezt így fogjuk fel, ahhoz kicsit már másképp kell gondolkodni, másképp kell látni a világot egy kicsit.

Van, hogy valami vagy fekete, vagy fehér, de azért vannak lehetőségek a különböző árnyalatokra is.

Sok olyan ember van, aki már jelezte nekem, hogy egyszer majd megírom az élete történetét. Én állok elébe, mert rengeteg olyan életút van, ami különleges, tanulságos lehet mások számára is.

Én is megírtam az életem egy részét a könyveimben, de azt nem tudom, hogy ez másoknak mennyire volt jó olvasni, mennyire volt tanulságos, mennyire értették meg, mennyire lettek rám irigyek, s mennyire drukkoltak nekem. Azt az egyet megtanultam már az elején, hogy olyan nincs, hogy mindenki kedvére lehessen írni, s az is biztos, hogy hiába gondolok én valamire, mikor leírom, 10 ember 10 féleképpen fogja értelmezni...

2005. január 1-jén kaptam egy idézetet, majd két hónap múlva egy másikat. Ezt most képes voltam előkeresni, mert ez is benne van a könyvben, és most ismét nagyon aktuális...

„Megvárni, egy angyal és szent türelmével, amíg a dolgok – emberek és eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi
sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd.
Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú
hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket.
Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.”
(Márai Sándor: Füveskönyv)

S egy másik idézet két hónappal későbbről:

„Vannak az életünkben meghatározó találkozások. Egyesekből szerelem lesz, másokból barátság. S van olyan is, amelyik egyszeri, megismételhetetlen, mégis átformálja a gondolkodásunkat, hiteket ébreszt, kétségeket támaszt, nyomában semmi sem lesz már olyan, amilyen előtte volt.”