Az utóbbi 2,5 hétben annyi negatív hatás ért, hogy ha nem az lennék, aki vagyok, már biztosan máshol lennék...

Hogyan lehet megélni egy napon belül, hogy totális mélyponton van az ember, és néhány óra múlva mégis képes eljutni olyan szintre, hogy azt érzi, felülemelkedett mindenen, és magas frekvencián rezeg, és azt akarja, hogy ott is maradjon...???

Aztán megint jön egy mély zuhanás, és ismét fel a csúcsra.. és ez váltakozik most már napi szinten.

Úgy látszik, hogy a stressz már mindennapi dolog, és ezt nem könnyű kezelni.

Egy képzésen voltam néhány napig, ahol amerikai trénerektől tanultam, tanultunk egy olyan területen, ami még nagyon gyerekcipőben jár Magyarországon.Ismerkedtem a budai részekkel. 2 nap alatt többször ültem villamoson, mint eddig összesen életemben. :)

Amikor az ember eljut oda, hogy azt érzi, egyedül van, szélmalom harcot vív, s hiába tudja, hogy jó dolog, amit csinál, de sokan támadják, ez olyan mentális hatást tud kiváltani, amivel nem könnyű együtt élni. Pedig kell... Ezt érzem, hogy tennem kell a dolgomat...

Kiveséztük a képzésen, hogy ki hogyan tudja a stresszt kezelni.

Nálam az írás van az első helyen, ha kiírom magamból a gondomat, az már fél megkönnyebbülés. Aztán a szaunázás-úszás. A tánc, az imádkozás, unokázás, vagy egyszerűen teljesen mást kezdek el csinálni.

S néhány további tipp: meditáció, wellness, sport, játék, filmnézés, zenehallgatás, fizikai munka, kocsmázás, társasjáték valahol, egy baráti kör - aki segít, meghallgat, színjátszókör, kertészkedés, barkácsolás, alvás, művészetterápia, természet, támogató csoport - kibeszélés, masszőr segítsége, háziállatok, havi 1 színház, főzés, rend rakás magunk körül. pozitív élmény szerzése, sikeres tevékenység visszacsatolása.

Ez egyénileg lehet más és más, de meg kell tanulni kezelni ezeket a dolgokat, aki ezt ebben az új energiában nem teszi, az nem tud fenn maradni.

Nyilván az ember tevékenysége, hogy mit csinál, az is hozza magával a stresszt, de ha nem tesz semmit, akkor is kapja, mert ezt az időszakot éljük.

Világunkban a történelem során mindig voltak hasonló helyzetek, valahogy semmi sem új, mégis megéljük életről életre.

Szerkesztettem a Parádi Mozaikot három hónapig, de lemondtam a főszerkesztői posztról. Nyáron nem is fér bele az időmbe, viszont az a támadás, amikor nyomdába adás előtt 1 nappal nem én hívok össze egy szerkesztőbizottsági ülést, s a jelenlévők megszavazzák, hogy két írásom nem kerülhet bele - az már nálam is kiverte a biztosítékot. Ha ennyi szabad kezem sincs, nem adom a nevem egy újsághoz, bármennyire is szerettem csinálni.

Márciusban két unokám is szülinapozott. Múlt héten Hanna volt 4 éves, a héten pedig Luca 5 éves. Nagyon telik az idő...

Amikor a világ eljut egy szintre, hogy már nincs olyan megoldás, ami előbbre tudná vinni, jó lenne egy csodadoboz, amit ha felnyitnánk, benne lenne a megoldás... Lehet, hogy van is? Őseink hagyhattak hátra valamit.

Mindenesetre most egy kicsit foglalkoznom kell magammak. hogy mielőbb a szokásos rezgésszintemen rezegjek... :)

11-én, szombaton spirituális körünk lesz, itt a plakátja. Szeretettel várunk mindenkit!