Aktív napokon vagyok túl ismét...

A múlt héten beugrottam önkéntesnek egy véradásra, és 25 év után vért is adtam, mivel olyan kevesen voltak, hogy rászántam magam. Aztán lezajlott a tisztítási akció is, unokákra is vigyáztam, és láttam zöldülni a Felső-Mátrát, ahogy mentem dolgozni...

Több beszélgetésen is túl vagyok, s bennem is sokszor felmerül, hogy tegyem a dolgomat, vagy hagyjam a fenébe, hiszen igazán senki sem értékeli, amit teszek.Tudom, hogy a legtöbb ember már régen feladta volna...

A döntés az mindig az enyém, és most pszichológiailag közelítek ehhez a témához.

Menni vagy nem menni? Lenni vagy nem lenni? Tenni vagy nem tenni?

Úgy éltem és élem az életemet, hogy sosem egy tömeg után mentem, hanem mindig előbb jártam egy kicsit.

Annyira konformizálódtunk már, hogy ha valaki mást csinál, akkor az már lehet, hogy nem is jó?

Bizony sokan ilyennek látnak. Vagyon hányan szurkoltak azért, hogy pl. a takarítási akcióval felsüljünk, s hogy ne legyen ott senki? Úgy érzem, nem is kevesen.

Pedig olyan dolgot vittünk véghez, ami a természetnek, a közvetlen környezetünknek is fontos, s jó volt hallani, amikor az ebédnél mesélték, hogy a vendégek akikkel útközben találkoztak, megköszönték azt a munkát, amit önkéntesen tettek. Vajon a falubeliek többsége miért látja ezt másnak?

Az emberek azt teszik, vagy nem teszik amit a többség tesz, vagy nem tesz.

Pl. ha látunk egy embert az úton, aki bajba jutott valamiért. Számos példa volt már erre, hogy az emberek elmennek mellette, azt gondolják, hogy részeg, vagy narkós. Ha a többiek úgy látják,  hogy senki sem segít rajta, akkor ők sem fognak. Ez valamiért így működik, és pszichológiailag is megvan erre a magyarázat. Azt gondolják, majd segít rajta más.

Járom Parádon a falut, egyre több emberrel beszélek, s sajnos egyre inkább az erősödik bennem, hogy bármennyire is szeretném kimozdítani, összefogni a falut, addig nem lesz áttörés, ameddig az emberek fejében nem történik meg a változás.

Vajon van-e olyan cél, ami sok embert megmozdítana? Ezt a kérdést most fel is teszem az interjúk során, de nem tudnak rá válaszolni. 100 interjúból 70 ember tartotta fontosnak az Ilona-völgy témáját, és most, hogy volt a lehetőség, ezek közül mindössze 9-en voltunk ott. Természetes, hogy vannak más, fontosabb elfoglaltságok, voltak, akik jelezték is. MÉgis nagyon örülök, mert 22 ember ott volt, és megcsináltuk...

Nemcsak itt probléma a "tenni vagy nem tenni", hanem az egész országban. Civil vagyok, az is maradok, és engem is bánt, hogy most nagyon próbálják ezt a szférát lejáratni, eltünteni. Nézem a tüntetést, és azt érzem, hogy ott lenne a helyem. Az önkéntesség, az önzetlenség lételemem, és mindig tettem a dolgomat, mint rajtam kívül még nagyon sokan, és most azt mondják, hogy erre nincs szükség, s hogy a külföldről jövő pénzek miatt megbélyegeznek egy egész szférát, pedig a többségük sosem látott még a külföldi pénzekből egy forintot sem.

A vezetésnek mindig kell egy ellenség, hát most a civileket kreálták annak. Azért az örömmel tölt el, hogy mégis van összefogás, létezik - újra - ha megvan a közös cél.

Vajon Parádon mivel lehetne rávenni az embereket arra, hogy meg tegyenek valamit, ami nemcsak a köznek jó,hanem valahol az egyénnek is? Erre még nem sikerült rájönnöm, de keresem.

Alakulok a kérdőíves kutatás feldolgozásával is, azt hiszem olyan tanulmányt adok ki a kezemből Parádról, amilyen még nem volt. Tudományosan sok hasonlót megírtak már, de amikor ezt valaki olyan írja, aki benne él, ismeri minden területét, s olyan dolgokra is kitér, amire egy kívülálló szakember talán nem is gondolna, az több mindenre rávilágít.

Mielőtt közzé teszem, azért konzuitálok majd szociológus ismerőssel is.:)

Mostanában ismét régi zenét hallgatok... ez mindig is sokban segített, most is.

A nagy kedvenc... azért fölötte is repül az idő...