Minden dolognak helyzetnek két oldala van, mint az éremnek.Jó és rossz, pozitív és negatív... S az nem mindegy, hogy melyiknek a hatása alá kerülünk...

Elvileg unokás hétvégém volt, de közbejött egy tévé felvétel, és én ingáztam a gyerekek és a tévé stáb között.

Harmadszor vettem részt ilyenben, amikor Parádról forgattak. Nagyon jó stáb volt, öröm volt velük dolgozni, és annak is örülök, hogy tudtam nekik segíteni. Sajnos nem fért bele minden, amit szerettünk volna.Bízom benne, hogy még visszajönnek...

Felmentünk a vízeséshez is, s közben megbeszéltük az erdészeti vezetővel, hogy mikben tudnának segíteni, hogy könnyebb legyen kicsit a feljutás a következlő túrákon, mindent élesben tudtam megmutatni. Történt velem egy kis kaland is. Egy olyan bogár mászott a szürke-fehér-fekete csíkos pólómra, hogy először észre sem vettem, annyira beleolvadt a színekbe. Úgy vettem észre, hogy a hatalmas csápja kiállt egy kicsit, s próbáltam magamról leseperni, de nagyon kapaszkodott, hiszen teljesen eltűnt a póló mintái között. Azóta már tudom, hogy egy gyászcincér volt. Ráültem egy kidőlt bükkfára, lehet, hogy nem tetszett neki, hogy az élőhelyén van valaki... Mivel azonban a vízesés előtt volt, több ezren fordulnak meg ott hetente...Én is sokszor megfordultam már ott, de most először láttam ilyent. Először kicsit meg is ijedtem, mert annyira belémkapaszkodott, azt hittem megcsípett, de nem találtam még vörös foltot sem magamon, csak egy égő érzés maradt...


Vajon ez is egy jel volt? Vajon csak a színe miatt nevezik gyászcincérnek? Az operatőrt kérték, hogy vegye fel, de ő még nálam is jobban irtózik a bogaraktól...

Azért olyan hihetetlen, hogy 30 évet dolgoztam gazdasági, pénzügyi tereleten, jobbára egy irodába zárva, most meg teljesen mást csinálok. Élvezem az emberekkel való kommunikációt, hogy sok információt tudok átadni, s azt is, hogy folyton mozgásban vagyok, és valahol azt csinálom, amit szeretek.

Tényleg igaz az, hogy későn érő típus vagyok, és olyan vagyok, mint az óbor, minél idősebb, annál jobb...

Már túl vagyok az életem felén, én azt 42 éves korom körül saccoltam, ott valóban feldobtam egy érmét, hogy fej vagy írás... Nevezhetjük ezt sikernek és kudarcnak is.

Spirituális fejlődésem következménye, hogy más sok mindent másképp látok, mint 25 évvel ezelőtt. A sok nehézséget ami az utamat kövezte ki, nem kudarcként könyveltem el, mert bár voltak helyzetek, amiket annak is lehetne nevezni életem során, valamiért mindenből tanultam, és s megoldandó feladatnak tartottam.Azt is megtanultam, hogy nincs értelme annak, hogy "mi lett volna, ha...." nem érdemes rágódni a múlton, a múltbeli döntéseken, mindig úgy voltam vele, hogy az adott helyzetben az volt a legjobb döntés, ahogy döntöttem, és mentem tovább.

Sok minden valóban lehet a karmám miatt, de én már úgy tekintek mindenre vissza, hogy tisztítottam a sok munkával ezt a dolgot, és minél többet dolgozom a közért, annál tisztábban látok az életem dolgában is, mert az élet sokszor küld padlóra, de sokszor csúcsra is emel. S minden egy próbatétel... ha kiállom, akkor van egy nehéz megélési szakasz, de utána mindig jön valami és én ismét szárnyalok....

A múlt héten annyi minden történt velem, körülöttem, hogy inkább le sem írom, mert oldalak lennének. Pl. egy pár került az utamba, akikkel nagyon jó volt beszélgetni... s ismét lettek felismeréseim, ami a saját életemhez fontosak. Pl. egyikük azt mondta, hogy most a siker az, amit el kell érnem. Eddig én nem igazán hajtottam erre, csak tettem a dolgomat...

A számmisztika mindig is fontos volt az életemben, de amit a rendszámomról mondtak, az telitalálat... Ezt így még sosem elemeztem, lehet, hogy a számmisztikai tudásomat tovább kellene vinni egy kicsit...

Sajnos Máté unokám nem volt jól, míg itt voltak, és két éjszaka alig aludtam valamit, így tegnap este 9 után már aludtam, és csak reggel fél 8 után ébredtem fel. Talán szükségem is volt az alvásra...érdekes álmom volt megint...

Az elmúlt napokban értettem meg azt is, hogy mi hiányzott annyira az életemből. A levelezés. Mindig voltak levelező partnereim még a net előtt is, utána pedig még több. S mindig élveztem az írást, amikor kicseréltük a gondolatainkat, s jó volt várni a válaszra. Az elmúlt 10 évben valahogy ez a nagy levelezés megszűnt, akikkel anno leveleztem, már inkább telefonon tartjuk a kapcsolatot, s az emberek is inkább telefonálnak, pedig a levelezés az igazi. Nemcsak azért, mert a szó elszáll, az írás megmarad, hanem mert többször is vissza lehet olvasni a saját de más írását is, és én mindig így tanultam a legtöbbet. Hallás után tanulni sem tudtam, mindig mindenhol jegyzetet készítettem, csak ha elolvastam, úgy értettem meg... Talán ez egy féle hiányosság, velem született rendellenesség - nem tudom.

Szóval újra van egy levelező partnerem, és nagyon feldobott, élvezem, írok újra és várom a választ... Hogy ez nekem mennyire hiányzott... Persze az sem mindegy, hogy kivel levelezek, mert a hasonló gondolkodás, a másik megértése, és a megérzés, hogy fontos a levelek tartalma is..., hogy tanulhatok, fejlődhetek, és megérthetek egy olyan embert is, amilyen eddig még nem is jött az utamba... az bizony, még több energiát ad nekem... Nem tudom meddig tart, találkozunk-e valamikor, de ez most nem is foglalkoztat, nekem erőt ad, hogy olyan dolgot látott meg bennem, amit mások sajnos nem...

Miért is? MÁsok miért nem látják meg azt, milyen is vagyok? Akik felismerik, azok nem élnek Magyarországon, ha itt élnek is, éltek már külföldön. Ezt már 10 éve is leírtam az akkori blogomban... s ez nem változott.

Az éremnek két oldala van... minden területen. Mindig igyekeztem mindennek meglátni a jobbik oldalát, pedig sokszor nem is olyan könnyű.