Dél-Erdély 2.

A dévai szállodában történt éjszakázásunk után reggel ismét becuccoltunk a buszba, és újabb látnivalók felé indultunk.

Utunk átvitt két településen is ( Csernakeresztúr, Sztrigyszentgyörgy?) ahová 1910-ben bukovinai székelyek költöztek be.

Mária Terézia idejében az 1764-es mádéfalvi vérengzés után számos székely menekült Moldvába, akik a csángók között telepedtek le.

1774-ben Bukovina a Habsburg birodalom része lett.  Hadik András tábornok gyűjtötte össze Moldvában a szétszóródott székelyeket és őket telepítették be Bukovina 5 falujába. (Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva, Andrásfalva). Így alakult ki a bukovinai székelység.

Az 1880-as évektől a bukovinai székelyek számos területre vándoroltak. Ezt a népességmozgást nevezik kirajzásnak. A megmaradt bukovinai székelyeket a magyar kormány 1941-ben a Vajdaságba telepítette.

A két településen ezért több a magyar lakos, mint a többi településen.

Következő állomásunk Gyulafehérvár volt. A régi várnegyedet 2010-1015 között uniós pénzekből újították fel. Különös érzések kavarogtak bennem, ahogyan a régi magyar város érzületét átéreztem, és ugyanakkor erős a mesterségesen keltett magyarellenes üzenete néhány dolognak.


Erdély ősi történelmi fővárosában ma mást üzennek a falak, a szobrok, mint régen.

A gyulafehérvári érseki székesegyházat az I. István király alapította az erdélyi püspökség területén építették, és Szent István bazilikájának tartották. Többször is elpusztult, újjáépítették. Három tornyából ma egy látható. Itt található a Hunyadiak sírhelye, bár csontjaik már nincsenek ott. Több erdélyi fejedelem is ott temettette el magát. Szent Mihálynak lett felszentelve.

Bodony, szülőfalum, szintén Szent Mihály faluja, s az egyetlen templom, amelybe elmentem Ibizán, San Miguelben, az is. Ez sem véletlen. Szeptember végén már készültek a búcsúra ott is.

A templom mögött Mihály vitéz (a románok legnagyobb történelmi személyiségüknek tartották) szobra emelkedik, aki szintén tett azért, hogy a székesegyház elpusztuljon. A templom mellett ma az Érseki palota található.


Számomra nehéz érzéseket kelt, hogy egy hatalmas ortodox templomot építettek a székesegyház mellé.


Felújították a Károlyi kapukat, kültéri szobrokat emeltek, és minden délben labancruhába öltözött őrségváltás zajlik. Az épületek többsége ma az oktatást szolgálja.


Elektromos járművek bérelhetőek, melyekkel be lehet járni a várnegyed részeit. Volt egy magyar rendszámú is. Megkérdeztem a sofőrjét, tud-e magyarul - nem tudott.

Felemás érzések hatása alatt szálltam fel a buszra, és indultunk egy nagy szintemelkedés felé, egészen fel a Déli Kárpátokba, a Fogarasi havasok területére. A Transzfogarasi úton emelkedett felfelé a busz. Mátrai lány lévén nem szokatlanok a kanyarok, de azért ilyen magasan még nem voltam, talán csak svájci Alpokban 11 éve. S sajnos a fehér felhők sem könnyítették meg, hogy megfelelően élvezzem a látványt. Volt, aki viszont annak örült, hogy nem látta, hol is kapaszkodik fel a busz.


1974-ig semmilyen út nem vezetett a Fogarasi havasokba, csak gyalogosan, vagy lóháton lehetett feljutni.

Ceausecku volt, aki kitalálta, hogy utat épít, s bizony az út építése során sok munkás veszítette életét, akiknek emlékét táblák jelzik az út melletti sziklákon. Az ország legmagasabb hegyei is itt találhatóak.


Az időjárás egy rövidke időre megkönyörült rajtunk, és láthattuk a hegyeket a felhők között. Sétáltam a Bälea tó partján, mely 2042 méter magasan fekszik. Felmásztam a kilátóhoz, és letekintettem a mélyen kanyargó utakra, ahol motorosok, kerékpárosok is közlekedtek.


A Menedékházban jó volt kicsit megmelegedni, bár erős füstös levegő volt benn.

Elképzeltem, ahogy síelők lepik el az épületet.

Moldoveanu csúcs 2544 m, Negoj csúcs 2535 m. Hát igen. A Mátra, Kékestető csak 1014 méter. Sok település magasabban van Erdélyországban.

A fülem aztán nem díjazta a szintemelkedéseket. Az, hogy bedugul, azt már megszoktam, hiszen naponta megyek át a Mátrán, és még mindig bedugul, ez nem változik.

Most viszont olyan volt, mint mikor a lemezjátszón megugrik a tű, recsegett, ropogott, kidugult-bedugult.

Lefelé kanyarogva a busz megállt egy pihenőhelyen, ahol csodás kilátás nyílt az Erdélyi medencére, és láttunk egy vízesést is.


Csapatunk kicsit átfagyott, elfáradt, de csodás emlékekkel, élményekkel gazdagodva utazott tovább Tusnádfürdő felé.