A 4. és 5. napot egyben írom meg. Ameddig a fb-on csak fotókat osztottam meg, azt mindenki várta, követte, de ha szöveges dolgokat írok, úgy látszik az a mai világban egyre kevésbé nyerő, legalábbis a közösségi oldalon.  Most mégis arra biztatok mindenkit, hogy olvassa el a négy bejegyzést, mert a fotókon kívül sok információt is leírtam ami nem biztos, hogy máshol olvasható. Köszönet érte egy fantasztikus idegenvezetőnek, akivel interjút is készítek, és a következő blogban be is mutatom majd. Továbbá, lesz egy kvíz is, s a kérdésekre akkor lehet válaszolni, ha elolvassák a bejegyzéseket. A helyesen válaszolók között pedig kisorsolom egy könyvemet.

Utunk Székelyföldre vitt, Sepsiszengyörgyre, amely a második legnagyobb székely város Márosvásárhely után, a lakosság 75 %-a magyar. Itt található a Székely Nemzeti Múzeum, mely 1875 óta látogatható. Az 1910-es években került a jelenlegi helyére a Kós Károly tervezte épületegyüttesbe. Látható a Gábor Áron nevéhez fűződő ágyú, számos kitömött állat, azonban engem a berendezett szobák, használati tárgyak fogtak meg. Mindig tudtam, hogy sok az azonosság a székelyek és a palócok között, most még inkább ezt érzem. A lakodalmas jelenet, itt is jegykendő volt, mint a palócoknál, ugyanúgy viszik a menyasszony ágyát, stb. A palócok jellegzetes színvilága a piros és a kék, és ugyanezt láttam a székelyeknél is.

Igazi anekdota, hogy itt készült a két ballábas csizma is. Ez azt jelentette, hogy tudták cserélni, hogy egyformán kopjon a sarka. S egy darab bőrből készültek a csizmák. 

Egy Csíki házat is láttunk, mely 1767-ben épült. Még ebben sem volt tiszta szoba, akár a parádi Palócházban, mely az 1770-es években épült. A Csíki ház kicsit módosabb tulajdonosokat sejtet, mint a parádi palócoké volt. Viszont hasonlóan használták, hiszen ott is volt egy helyiség, ahol az egész napjukat töltötték. Ez a szoba palócoknál a „ház” elnevezést kapta, hiszen az volt a családi élet színtere.

A várost elhagyva Brassó felé vettük az irányt. mely a Kárpát kanyarban helyezkedik el. Körülötte találhatók a Kárpátok magasabb hegyei is. (Csukás hegység 1954 m; Nagykőhavas 1843 m; Keresztény havas 1799 m). A Keleti Kárpátoknak az Ojtozi-szorostól a Prahova folyó völgyéig terjedő szakaszát nevezik Kárpát kanyarnak. A Kárpátok az észak-dél irányból hirtelen kelet-nyugat irányba fordul. A Predáli hágóra (1000m) kapaszkodtunk fel, amikor a Tömösi-szoroson keresztül (Osztrák-Magyar Monarchia határa) mentünk át Erdélyből Ó Romániába, amikor Sinajára mentünk.

A sok emelkedéstől a fülem már folyamatosan be volt dugulva, de megérte, mert sok csodás látnivalóban volt részem. Felkapaszkodtunk egy síparadicsomba is, Brassó Pojánára, mely a Keresztény havas (1799 m) területére esik. Maga a település pedig 1020 méter magasan található. Magasabb, mint Kékestető. Eszembe jutott, amikor a szaunában beszélgettem Tusnádfürdőn erdélyi emberekkel, azt mondták, hogy Magyarországon csak temető dombok vannak Erdélyhez képest. Nem sértődtem meg, pedig én is hegyek lánya vagyok, hiszen a Mátra északi lábánál lakom és naponta utazom a Felső-Mátrába. Ott is minden alkalommal bedugul a fülem, de amit Erdély hegyein éltem meg, az kb. olyan volt, mint egy recsegő gramofon, amikor megugrik a tű.

Főként Bukarestből járnak oda síelni, s láttunk egy ortodox fatemplomot is, mely a Világörökség része. 

Innen Brassóba vitt az utunk, mely a 3. legnagyobb város Erdélyben Kolozsvár és Temesvár után, lakosainak száma 253000. Szászok alapították, azonban már csak 3 százalékuk él ott. A Fekete templomot szerettük volna megnézni, ám rendezvény miatt nem tudtunk bemenni. Bár az egyik oldal bejáraton néhányan besurrantunk, de ki is küldtek. Ez Erdély legnagyobb temploma. Római katolikus volt, a szászok azonban evangélikusok, s amikor leégett, szászok újították fel, így evangélikus. 

Szabad program volt a főtéren, sétáltunk a sétáló utcában, s gyönyörködtem sok szép épületben. Még egy magyar éttermet is kiszúrtam. Látható a térről a Cenk hegy, ahová felvonóval lehet felmenni, 960 méter magas. Látható a Brassó felirat is.

Korona városának is nevezik, a régi városházán látható is ez a címerben. A brassóiak legendája szerint Salamon király élete utolsó részét a Keresztény havasokban élte le, Brassó városa közelében. Ezért látható Salamon király koronája, a gyökérből kinövő korona Brassó címerében.


Utolsó este Tusnádfürdőn a csapat fele medvelesre ment. Én nem fértem már bele a létszámba, s mivel nem is voltam túl jól, így elmentem másik három emberrel a gyógyfürdőbe. Többször is szaunáztam, úsztam, szauna felváltva. S egyre jobban is lettem. Sok erdélyi emberrel beszélgettem a szaunában, ami azt idézte fel bennem, amikor Magyarországon is milyen jókat tudtam beszélgetni a szaunában. Mesélték, hogy ahol majd gyalogolni fogok a szállás felé, a templom udvarán néhány napja medve járt. Csodálom ezeket az embereket, mert megtanultak, vagy beleszülettek,  hogy együtt élnek a medvékkel, s nem félnek tőlük annyira, mint mi. Beteszek egy fotót arról, hogy mit kell tenni, ha medve közeleg, ha a fotót külön oldalon megnyitjátok, talán olvasható is lesz. 

Utolsó nap reggelén Nagyszeben irányába mentünk, mely az utolsó állomása volt a körútnak, s utána már irány Budapest.

A szászok a XII. század első felében telepedtek le Dél-Erdélyben a mai Nagyszeben város területén és a környékén.

7 erődített szász város szerepel az erdélyi címerben 7 bástyaként szimbolizálva. Szászsebes, Nagyszeben, Brassó, Szászmeggyes, Segesvár, Beszterce, Kolozsvár. A városban található városfal a 7 bástya egyike.

Valamikor 800.000 volt a számuk, ma mindössze 13.000. Az 1960-as években Németország kivásárolta a szászokat a román államtól, s az ő házaikba telepítettek románokat, ekkor indult meg az elrománosodás. Ezért van, hogy Dél-Erdélyben kevés már a magyarok száma.

A városban is van templom, ahol ma német nyelven miséznek evangélikus liturgia szerint. Itt található a Hazugok hídja is, mely korábban fahíd volt és a nagy piactér és a kis piactér között állt. A legenda azt tartja, hogy azok az árusok, akik nem kaptak helyet a nagy piacon, és nem volt olyan jó forgalmuk, ezért össze-vissza hazudoztak. 1859-ben átépítik, és a Hazugok hídja lesz Erdély és a mai Románia első öntött vashídja. A híd ma szerelmesek kedvenc helye, lakatokat helyeznek el rajta, esküvőket tartanak ott. S nekem nagyon kedvesek voltak az un. "szemes házak". Ennek célja, hogy ezekkel a szemekkel világították meg a padlásteret. 

Innen hosszú busz utazás vette kezdetét Budapestig.