Készülök már írni egy ideje, csak az elmúlt 10 napban nem volt időm, azóta ma csináltam magamnak egy szabad napot.

Számos gondolatot meg akartam osztani, talán néhány még eszembe jut ma este.

Újabban mandalákat kezdtem el festeni, még csak filc tollal. Az első kettőt Luca unokám füzetéből vettem, aztán vettem magamnak is egy füzetet.

Az utóbbi közel egy évben nagyon rosszul aludtam, most, ha nem tudok aludni, neki fögok festeni az ágyban, iszonyú türelem, kikapcsolja a gondolataimat, és ismét jól alszom. Még a változókori éjszakai izzadásos szakaszok is csökkentek, és a vérnyomásom is kezd beállni, és újra vannak álmaim. Energiának eddig sem voltam híján, de most még több van. :)

Azt hiszem, egy újabb célt tűztem ki magam elé, amit már 25 éve is megfogalmaztam, hogy nyugdíjas koromban majd festeni fogok. S erre az egészre most a legnagyobb unokám inspirált. Tudom, sokat fogunk együtt majd festeni.

Még addig van pár évem az idegenforgalomban, de utána ismét kipróbálok majd valamit, amire mindig is vágytam. De előtte megcsinálok egy jobb agyféltekés tanfolyamot... mert azt is tanulni kell..

Emlékszem, hogy általános iskolás 5. osztályos voltam, amikor megnyertem egy országos rajzpályázatot. De akkor senki sem foglalkozott velem, lett volna-e tehetségem e téren, nem tudtam meg. Mert nem igen foglalkoztam vele.

Azt biztos nem lehet rám mondani, hogy életem során csak egy dolgot csináltam volna. Az nem én lennék.

Van egy mondás, ha életünk során építünk egy házat, ültetünk egy fát, és írtunk egy könyvet, akkor elmondhatjuk, hogy már éltünk. Én ezeket megtettem, s jóval többet is. Kirepültem a nagy világba. Több országban jártam, s volt, ahol éltem is. Keményen dolgozom magamon, magamért, a családomért és a közért, közösségekért, településért.

A Facebookon számos idézet kering, amiket már magam is ismertem, s néhányat magam is írtam. Sokan megosztják őket, de vajon hányan veszik komolyan, és élnek azok szerint?

A legtöbb ember keresi a boldogságot, s várja, hogy majd jön az életébe, ám az nem jön magától. Sokszor elhangzott már, hogy nem a cél a lényeg, hanem az út, ami a célhoz vezet. Én e szerint élek.

Én is keresem a boldogságot, de közben megélek olyan helyzeteket, dolgokat, eseményeket, amelyek boldoggá tesznek. Az út sokszor nehéz, de sosem futamodtam meg. Volt, hogy letértem róla, de mindig visszatereltek rá.

Boldogságkeresők vagyunk. Ez az érzés szükséges a mindennapokhoz. Van, hogy az üresség érzése megérint, engem is, de mindig keresem mindenben azt, ami boldoggá tesz. A munkáimat is szívvel, lélekkel végzem. Szó szerint élvezem, bolodoggá tesz... még akkor is, ha vannak, akik bántanak, irigykednek, rosszat akarnak nekem.

Mi is a boldogság? Ezt már a könyveimben, régi blogjaimban is sokat feszegettem. Most itt olvasható egy interjú magammal, még 2011-ből, amikor még Ibizán éltem...

Álmokból valóság