TÉNYLEG MINDIG A NŐ VÁLASZT?

Jelenlegi korunkban egyre több nő és férfi él egyedül. S már nem egyedülállóként emlegetjük őket, hanem singliként.

Az elmúlt 16 évben két időszakban is próbáltam párt keresni. 2004-2007 között, amikor találtam is 2007-ben, melyből egy 7 éves együttélés lett.

2014-től ismét egyedül élek, és 2016 óta ismét próbálkoztam a párkereséssel.

Miért mondjuk már párkeresésnek és nem társkeresésnek?  Lehet, hogy nem is társat keresünk már?

A férfiak azt hangoztatják, hogy egy kapcsolatban mindig a nő választ. Ez a sztereotípia nem igaz ma már. Legalább is az én tapasztalataim és véleményem szerint.

 

2018-ban volt néhány randim, amelyek után úgy döntöttem, hogy nem kívánok többé vakrandira menni, sem pedig interneten ismerkedni. Elég tapasztalatom van már az internetes párkeresés területén, hiszen könyvet is írtam róla.

Eljött az az idő, amikor kemény elhatározással töröltem mindenhonnan magam, ahol lehetőség volt az internetes ismerkedésre. Ez a keresés dolog jó egy ideig, tetszett, hogy megismertem férfiakat, s talán lehetett volna több is valamelyikből, de nem lett. S ez nem rajtam múlott, kivéve egy esetet.

S hogy egy nő választana? Ez nem így van. Még ha választanék is, a férfiak eltűnnek szó nélkül, s ez nem változott a 10 évvel korábbi időhöz képest, csak rosszabb lett.

Elvárásoknak megfelelni? Alkalmazkodni? Elfogadni a másikat? Kompromisszumokat hozni? Ezt ma már nincs is férfi, aki akarná. Legalábbis akik egyedül élnek. S az van, hogy a nők zöme sem.

Mindenki vágyik egy „komoly” kapcsolatra, s ez előbb utóbb kiderül, hogy csak kalandra, szex-re vágyik. A másig véglet, hogy azonnal házasságot akar, vagy hozzáköltözést.

Tényleg ez van? Nincs köztes megoldás? S a férfiak részéről a túlzott külső elvárások. Legyen vékony, fiatal, stb. Közben már mindegyik közelít a 60-hoz, vagy már jócskán túl is lépte, és még mindig ilyent keres. „Bocsánat a hölgyektől, de nem zsánerem a molett… szokták írni.” Közben, a már 10 éves fotóján is 30 kg súlyfeleslege van, és kihullott a haja, de mégis egy csinibaba az álma. Vajon ettől majd fiatalabb lesz?

Most eldöntöttem, hogy ha nem jön velem szembe az, aki a sorsom szerint a párom, társam lesz, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok – picinek, dundinak, pörgősnek, elevennek, kíváncsinak, szenvedélyesnek, őszintének, stb., akkor nem jön. Én nem keresem tovább.

Ha a téves sztereotípia, hogy a nő választ már idejét múlt, akkor legyen. Megyek tovább egyedül. Nem akarok megfelelni senkinek, nem akarok megváltozni senki kedvéért. Én sem várom el senkitől, hogy megváltozzon, viszont némi kompromisszum kell mind a két fél részéről. S nem is választok én. Mert ha én választanék, annak úgy sem kellenék.

Na, erről ennyit.

2007-ben ezt írtam az Isten nyilai között c. könyvemben:

„Igaz az, hogy a külső sok mindent meghatároz, azt sem lehet kizárni, mert valamilyen százalékban, valljuk be, ez is fontos, csak kinek jobban, kinek kevésbé.

Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy valóban fontos a külső, csak minden embernél más és más százalékban van jelen a döntés során.

S azzal sem vitatkozom, hogy a személyes találkozás mindent eldönt, de nem mindent! Pontosan azért, mert lehet egy szupermen, vagy egy cicababa, ha belül meg üres. Mindenki azt keresi, azt a belső ideaképet, ami benne van, és ha abból valami nem illik a másikra, akkor már tovább is lépnek. Nem veszik észre, hogy lehet, hogy elmegy mellettük egy lehetőség. Nagy a kínálat, ezért sokan azt gondolják, hogy ha ez a valaki nyolcvan százalékban megfelelt volna ugyan, talán a következőben az a húsz százalék is meglesz. Keresnek, mennek tovább, közben mindkét oldalon gyűlnek a rossz tapasztalatok, amik kiégetté, csalódottá, bizalmatlanná, óvatossá teszik az embereket. Van, aki beleun, vagy pedig párra lel, és azért megy el innen. Néhány hónap múlva azonban ismét itt van a párkeresőben, mert rosszul döntött, vagy nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna, és minden kezdődik elölről.”

Semmi sem változott az eltelt 11 év alatt, csak rosszabb lett…

Viszont tegnap este el kezdtem olvasni ezt a könyvemet, és most ennyi évvel később rácsodálkozom magamra, hogyan tudtam ilyen bölcseket írni, s hogy miért felejtettem el dolgokat, pedig megfogalmaztam és le is írtam őket. Biztos kellett még tapasztalnom néhány dolgot… semmi sem történik véletlenül.