A mottóm minden téren igaz, s legtöbbször a saját életemre is ezt alkalmazom.

Mostanában a facebookon gyakran megosztom a túráimról és a munkahelyen készült fotóimat.

Bizony ez sincs ok nélkül. Szeretném, ha Parádot, természeti, épített és kulturális látnivalóit minél többen megtekintenék, több időt töltenének itt, és ugyan ez vonatkozik a munkahelyemre, a Mátra Ásványházra is Mátraszentimrén.

Egy kicsit reklám is, hiszen van közel 1700 ismerősöm, igaz jobb esetben egy posztot úgy 100-an látnak, de ha valaki továbbadja, hírét viszi, ez is megérte.

S nyilván van azért ez mögött némi önérdek is. Mint látható nem szelfiket teszek fel, nem én vagyok a fontos, hanem azok, akik a segítségemmel sok információhoz jutnak, jól érzik magukat, elégedettek, és remélhetőleg majd valamikor újra visszajönnek, s hírét viszik a lehetőségeknek.

Az önérdek az, hogy nagyon szeretem ezeket a tevékenységeket, és remélem, hogy néhány évig bírom még erővel, energiával.

Szezonban szinte semmire sincs időm, kicsit ilyenkor túl is pörgök, de valami visz előre, biztos ez sincs véletlenül.

Hogy is lettem én az idegenforgalom szerelmese?

2001-ben kezdtem a főiskolát, s bár akkoriban még kultura, a rendezvények szervezésének szerelmese voltam, szakosodni kellett. Idegenforgalom-turisztikára szakosodtam, de akkor még nem láttam, hogyan fogom ennek hasznát venni.

Járt egy jós Parádon talán 2002-ben vagy 2003-ban, s azt mondta, hogy a főiskola segít majd egy életváltásban. Az van, hogy nem tudhatta, hogy én főiskolára járok, tehát a kártyák jól működtek neki. Érezte az affinitásomat is, mert mutatott néhány kirakási formulát. 2005-ben diplomáztam, de nem látszott még akkor az a bizonyos váltás.

A parádi iskolában dolgoztam, és már nagyon éreztem, hogy nem ott van a helyem. 2006-ban kijutottam az USA-ba, majd Svájcba is. Sok mindent láttam, tapasztaltam, változott a világlátásom, a váltást mégis az Ibizára költözés indította be, ahol 4 évig éltem, és megfigyeltem egy sziget életét, amely teljesen az idegenforgalomból tartotta fenn magát, nem is akárhogy.

Amikor visszajöttem Magyarországra, közmunkán tudtam elhelyezkedni, amiért ma is hálás vagyok, mert ez indított el ezen az úton, és én egyre jobban beleszerelmesedtem, és úgy érzem, jól is csinálom. Az idegenforgalom az, ahol azonnal van visszacsatolás, megköszönik, elindulnak szóbeli kommunikációk.

Van, hogy elfáradok, mégis egy sikeres nap után olyan energiahullámot kapok, amitől szárnyal a lelkem, s a testem is regenerálódik egy idő után. Ilyenkor érzem azt, hogy ez az út az, amin most mennem kell. Igaz, hogy mindig voltak, vannak, lesznek olyanok, akik próbálnak akadályozni, de, ha csak kicsi szegletében dolgozom is az idegenforgalomnak, én mindent megteszek, mind Parád, mind az Ásványház érdekében, hogy jó  hírét vigyék.

Nálam minden igazából 7 évig tart. 7 évig könyvelni is imádtam, pályázatot írni is, irodai munkát végezni is, kulturát és rendezvényt szervezni, újságot írni, könyvet írni is, ám 7 év után mindig kipróbáltam újakat. 2013-ban kezdtem az idegenforgalmat, akkor ez úgy 2020-ig biztos kitart majd, s remélem, hogy teljesen akkor sem hagyom majd abba, ha sikerül nyugdíjba mennem.

Az idegenforgalmi tevékenységek mellett még ott van a közösségszervezés is. Ez is fontos a számomra, amikor megpályáztam ezt a lehetőséget, azt mondtam, ez nekem való. S bár a közösségszervezés már 26 éve része az életemnek valamilyen szinten, hiszen számos közösséget hoztam már létre, most mégis az van, hogy egyre nehezebb ez a munka. A mai emberek már nem akarnak részesei lenne egy társadalmi összefogásnak, közös célért tevésnek. Mindenki el van a saját világában, panaszkodik, vagy csak nem érdekli semmi, s nem is akar tenni, hogy változás történjen. Ez van máshol is, egy közösségszervezőnek sincs könnyű dolga.

De tudjuk, hogy ahhoz, hogy valami változás létrejöjjön, ahhoz az alulról induló szervezett együttműködés szükséges. Csak ez hosszú folyamat.

Közösségszervezői interjúk és a 2017. évi idegenforgalmi kutatásom is problémának, megoldandó feladatként hozta ki, hogy az Ilona-völgy nincs megfelelően kitáblázva.

A Tegyünk Parád Kincseiért közösségünk közösségi munkában, az érintett szervekkel (BNPI, Egererdő Zrt.) együttműködésben, a kiadások fedezetére adományokat gyűjtve valósította meg ezt a feladatot.

Ez egy fontos feladat volt, de valószínűleg több év kell majd ahhoz, hogy ezt mások is átlássák, megértsék, értékeljék. Addig is igyekszünk megoldani, illetve a megoldását felgyorsítani azoknak a feladatoknak, amik évek óta nem haladtak előre.

A TPK közösségünkkel júniusban csapatépítő túrán voltunk a Hunok sírjánál. 2006-ban az ezoterikus barátaimat vittem oda először. Akkor két napra több megyéből és országból jöttünk össze (Békés, Borsod, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron, Bp, és Svájc). Mindkét alkalommal egy élmény volt.

Viszont most nem éreztem annyira az energiát, mint 12 éve.

2006. október és 2018. június. Közben eltelt 12 év.

Voltam a közösségszevezők országos találkozóján is júniusban. Sok mindent tapasztaltam, ami különösen hasznos volt, hogy amerikaiakkal is tudtam tapasztalatot cserélni, és számos új ismerősöm lett. S sikerült egy együttműködést is összehozni. A TPK csapatával egy tanulmányútra megyünk majd szeptember v. október hónapban. Láthatjuk, hogy máshol hogyan működik a közösségszervezés által összejött közösség, milyen eredményeket értek el, milyen tapasztalatot, tudást tudunk megismerni, átvenni tőlük.

S még igyekszem összefogni a Parád és Környéke Spirituális Kört is. Velük is kirándultunk több helyszínre májusban, és olyan kedvet kaptak, hogy október elején két napos kirándulásra készülünk a Pilisbe.

Itt a nyár, és most egy kicsit lecsökkennek a túrák, a közösségszervezés, a spirituális szervezések, most az ásványházi munkám marad és az unokázás. :)

Utóbbi is csodás dolog, még ha fárasztóbb is, mint az összes más tevékenységem. Jövő hét péntektől 8 napig egyedül leszek a két lurkóval megint.