2018. szeptember 26-30 között a Vivaldi Travel „Erdély kincsei” c. utazásán vettem részt, Lukács Attila idegenvezetővel, aki már tavaly is sok hasznos információt közölt arról a csodálatos vidékről, ahová már régóta vágytam.

Wass Albert könyvei, s hogy zsinórban jöttek erdélyi emberek az utamba, s előző életbeli bevillanások késztettek arra, hogy bejárjam azokat a helyeket, melyekről sokat olvastam.

Tudtam, hogy ismét sokat fogok buszon ülni, mégis erős volt bennem a vágy, és ez a szenvedélyes kíváncsiság, hogy ott legyek bizonyos helyeken, feledtette velem minden kényelmetlenségét az utazásnak.

Míg tavaly jegyzeteltem, idén már diktafonnal rögzítettem sok hasznos információt. Nagy a valószínűsége, hogy majd az erdélyi és más országbeli kalandjaimat is publikálom valamikor könyvben.

A busz ismét teljesen tele volt, és az 5 nap során sok új ismerősöm lett, s jó volt látni, ahogyan az útitársam is jól érzi magát, és neki is teljesül a vágya, hogy eljutott oda, ahová már régen vágyott.

Az első nap az első úti cél Nagyvárad volt.

A Barokk negyedbe látogattunk, ahol láthattuk a Kanonok árkádsort, mely 253 méter hosszú és 56 tartópillére van. A Püspöki palota épp felújítás alatt volt, de a Boldogasszony Székesegyházba bementünk, s az ottani kincstárban sok mindent megcsodálhattunk, többek között Szent László ereklyetartóját, hermáját is. Az tény, hogy Győrben található, de egy kicsi csontját visszaadták Nagyváradnak, így most ott is található egy ereklyetartó, de teljesen más a formája, mint a Győrinek. Eredetileg Nagyváradon volt, onnan került Győrbe.

Nagyvárad a Partium központja, Ady Endre „Kőrösmenti Párizs”-nak nevezte. Folyója a Sebes-kőrös. Sok csodás épülete van, mint a Fekete-sas palota, színház, vagy a Holdas templom. A hold fázisainak megfelelően a templom tornyában a hold pontosan mutatja, hogy milyen hold van. S mi valóban teliholdkor jártunk ott, és pont ezt láttuk.

Innen Kolozsvár felé haladva átmentünk a Király-hágón, Kalotaszegen, utóbbiról a néprajz főiskolai vizsgám jutott eszembe. Különböző tájegységeket húztunk tételként. Sikeresen kihúztam a palócokat, azonban a palóckutató tanárnőm visszatetette velem a tételt, mert tudta, hogy abban eléggé otthon vagyok, s húznom kellett egy másikat. Kalotaszeget húztam. S lám, most oda is eljutottam. Ez épp olyan volt, mint amikor idegenvezetésből vizsgáztam olyan helyekből, ahol még nem jártam… igyekszem eljutni azokra a helyekre is.

Kolozsváron a szállásunk elfoglalása előtt még elmentünk a Házsongárdi temetőbe, ahol több neves ember sírját láthattuk, többek között Kós Károly és Dzsida Jenő sírját is. Jártunk Mátyás király szülőházánál, megnéztük a Mátyás-szobrot, melyet Fadrusz János készített. A Szent Mihály templom nem volt látogatható felújítás miatt.

Azt láttam tavaly és idén is, hogy Romániában hatalmas fejlesztések történtek, számos templom felújítása zajlik, és sok idegenforgalmi projekt valósul meg, főleg uniós forrásokból. Tavaly a brassói Fekete templomba sem tudtunk bemenni felújítás miatt.

2. nap is több úti célunk volt.

Nagyon kíváncsi voltam a tordai sóbányára, mert sokan mondták, hogy szebb, mint a parajdi. Utóbbiban 2007-ben jártam. Akkoriban egy fotó sem sikerült az ott készült képekből, de a mostani telefonom már ügyesebb és okosabb is, mint akkoriban volt. Csodás hely, Torda legnagyobb turisztikai látványossága, és egyben gyógyhelye, 7 millió euróból hozták létre ezt a páratlan turisztikai attrakciót. Sóbányászat már nem zajlik. Télen-nyáron 10-12 fok van lenn, és engem elvarázsolt, mint egy mesevilág. A parajdiban olyan érzésem volt, mintha egy pikniken lettem volna, de itt megérintett a történelem, a múlt, a mélység, a titokzatosság.

3 aknát és sok érdekes termet, helyet, eszközt láttam. A bánya egyben bányászati múzeum is.

A József tárnába csak le lehetett nézni a mélybe, viszont fantasztikus volt a visszhang, ezért ezt a Visszhangok termének is nevezik. Minden teremnek különös akusztikája van.

Volt a Névsorolvasás terme, s itt is mindent só borított, ide a Gazdagok lépcsőjén lehetett jutni, tehát azt is kipróbáltam.

13 emelet mélyre mentünk. Lefelé gyalog tettem meg a 13 szintet és a Rudolf tárnába jutottam, visszafelé már lifttel mentem felfelé. Szabadidős tevékenységekre és vásárlásra is lehetőség van itt.

Mellette van a Mária Terézia harang alakú tárna, ahol egy só vízesés is látható. Újabb 13 emelet még lefelé, s már 112 méter mélyen jártunk a föld alatt, ahol egy földalatti tó is volt. Lehetett csónakázni, és egy kis szigeten meg lehetett pihenni, gyógyulni. Úgy éreztem, hogy egy más világban járok. Ott ültem a kör alakú pihenőhely egyikén. Behunytam a szemem, és láttam a bányászokat, ahogyan dolgoztak, s láttam olyan dolgokat is, amik talán csak a fantáziám szüleményei. Akik régóta olvasnak, azok ismerik már a barlang mániámat, több írásomba csempésztem bele barlangot, vagy alagutat. Ez valami karmikus dolog lehet. Tehát az egyik legnagyobb élmény nekem ez a só világ volt.

Sajnos csak buszból láttam, és nem is túl közelről a Tordai-hasadékot, ami még szintén fontos úti cél nekem, akárcsak a Hargita. Bár azt is sokat láttam a buszból, de az a bakancslistás álmom, hogy ott állok a Hargitán és kiálltok egy nagyot, még várat magára. Azt hiszem ez a két úti cél és még néhány kisebb egy magánszervezésű utam lesz, hiszen mind a kettő túra igényes, ehhez ilyen embereket fogok majd társként keresni.


Tordai-hasadék


Hargita

Marosvásárhely, Székelyföld fővárosa volt a következő úti cél, ahol a 130.000-es lakosság fele magyar.

Erdélyben 1.200.000 magyar él, s ebből kb. 620.000 a székely. Van, hogy sokan csak magyarnak vallják magukat, nehéz a számukat pontosan megadni. Három megye tartozik a Székelyföldhöz: Hargita, Maros és Kovászna.

A Kultúrpalotát néztük meg. Sétáltam a Rózsák terén, láttam a színházat, és folyton az zakatolt a fejemben, hogy egy itt élő írótársamnak miért nem jeleztem, hogy hová készülök. „Deszpel” – Emese, ha olvasod, sajnálom, hogy nem próbáltunk meg találkozni.

A háromszintes koncertterem teljesen elvarázsolt.

Ezután ismerős tájakon suhant át velünk a busz. 2007-ben legalább erre a részre eljutottam hivatalos utam során. Bár akkor is megszerveztem egy mini körutat, de a képviselő társaim, s a delegáció tagjai leszavaztak. Ekkor fogadtam meg, hogy legközelebb úgy jövök Erdélybe, hogy megnézem azt, amit eltervezek.

Szovátán akkor álltam a Medve-tó partján. Most csak átment a busz a településen. Gyógyászatban használják illetve fürdőzésre, nagyon nagy a sótartalma. A tó köré épült a település, mely ma Székelyföld leglátogatottabb gyógyüdülő városa.

Parajdon is átutaztunk megállás nélkül. Itt több éjszakát is töltöttem anno, és sétáltam a településen, jártam lenn a bányában is, ahová busz vitt egy bizonyos mélységig. Most megtudtam azt is, miért Parajd a település neve. A település is fontos sóvidék, és amikor az emberek a sóbányában dolgoztak, a lovakat kikötötték, és parajjal etették. Innen alakult ki a név. Ma is folyik a sóbányászat, de már modernebb technikával, robbantással bányászik 50 bányász.

80 százaléka az utakra megy a sónak, 20 százaléka lesz étkezési só, ám abból Romániában nem lehet vásárolni.

Szeptemberben nagy rendezvény a településen a Töltött káposzta fesztivál.

Korond következett. Az agyagos vidéken arra a gondolatra jutottak a régi időkben, hogy használni lehetne az agyagot valamire. Edényeket formáztak, s kiégették őket. Megtanulták a minták készítését, mázak használatát, és másodszor is kiégették őket. Valamikor 50-90 mester is volt, ma már csak egy tucat fazekas dolgozik a településen. Az út mellett kirakodó vásárok vannak, amit ismét kipróbáltam, mert itt megállt a busz. Lakossága 7000 fő.

Közben érintettük Farkaslakát és Székelyudvarhelyet is, amit 11 éve egyedül jártam be, mert a többiek beültek egy sörözőbe. A legmagyarabb városban számos szobrot fotóztam le, és álltam a Csíkszeredát mutató útjelző tábla mellett is, s majd megszakadt a szívem, mert hiába terveztem az utat arra felé, a többiek miatt nem jutottam el. De most igen. J

Orbán Balázs, a legnagyobb székely sírjához 15 székely kapun át lehet feljutni. S azt is megtudtam, hogy nem áll rokonságban Orbán Viktorral.

95 százaléka a városnak magyar. 35000 lakosa van. Iskolavárosnak is nevezik.

Itt járt iskolába többek között Tamási Áron, Orbán Balázs, Benedek Elek, Nyírő József (A székely apostol), Tompa László. Iskolákat neveztek el róluk.

Szoborpark a városközpontban. Fejedelmek, királyok és Erdély nagyjainak mellszobrai.

Korondtól számítva 2 óra múlva értünk Tusnádfürdőre, ahol a következő szállásunk volt 3 éjszakára.

Az 1500 főt számláló város, hasonló gyógyüdülő központ, mint Szováta. 2017-ben jártam a wellness részlegben, sajnos idén erre nem volt lehetőség.

A szállásunk két épületben volt, s bár tavaly a panzióban volt a szállásom, most egy villában kaptunk helyet néhányan. Az a csapat jobban összekovácsolódott, s nem hiszek a véletlenekben, biztos, hogy még találkozom majd néhányukkal.

Sok itt a medve, és hallottam néhány medvés sztorit ismét. Egyik éjjel a panzióban alvókat valóban meglátogatta egy maci. Fel is vették telefonnal. A mi szállásunktól kb. 50-100 méterre lehetett.

A sok medvés sztori meg is ihletett, született ismét egy képversem.


3. napra virradva nagy izgalomban voltam, hiszen bakancslistás helyszínekre is készültünk.

Átbuszoztunk Csíkszeredán, majd a Csíki-mendencében haladva láttam a Hargitát, s következett a Gyergyói-medence.

Gyergyószentmiklóson egy látvány sajtüzemben jártunk, amely nagyon jó vidékfejlesztési projekt is, bár egy kicsit nekem csalódást okozott, mert ténylegesen nem láttuk a sajtkészítést, bár a kóstolt sajtok finomak voltak.

Én megnéztem egy videót, ahol látható volt, hogyan készül a sajt, milyen folyamatokon megy át. Ez azonban nem volt az igazi.


Innen viszont fontos helyszínekre mentünk. Irány a Békás-szoros és a Gyilkos-tó.

2003-ban a Heves Megyei Hírlap külső tudósítójaként interjút készítettem Erőss Zsolttal, aki a Mont Everest meghódításáról tartott egy beszámolót Recsken. Az interjú után még jól elbeszélgettünk, s mesélte, hogy a Békás-szorosból indult, s ahogy arról a helyről beszélt, azt éreztem, hogy el kell jutnom oda. A hegymászást ott kezdte, és hát fotókat látva a helyszínről, azt éreztem, oda el kell jutnom. Bakancslistás helyszín lett. Amikor Svájcban, a hósipkás hegyek között járva, autózva azt éreztem, hogy azok a hatalmas hegyek rám akarnak dőlni, most tudni akartam, mit fogok érezni a Békás-szorosban járva.

S igen, ott mentem a hegyek közötti szűk szakaszon!!! A mészkőrengetegbe nagyon sokan ellátogatnak.

Átmentem a Tündérkerten majd irány a „Pokol”, át a „Pokol kapuján”, csak a busz fért át. A szerpentines rész a „Pokol tornáca”, s a legszűkebb rész a „Pokol torka”, itt mindössze 10 méter van a sziklák között, csak az út és a patak fér el.

A Pokol kapujától balra tekintve látható az Oltárkő, mely 1143 méter magas. Ez a Békás-szoros szimbóluma.

A Pokol tornácán haladva egy másik szikla is magasodik, amit Őrtoronynak neveznek 250-400 méter magas.

Fantasztikus érzés volt a magas sziklák között sétálni, és az út mellett kanyargó csobogó patakot hallgatni, mely néhol kisebb zuhataggá erősödött. Ezt az érzést nem lehet fotelben ülve a tévé előtt átélni. Egy álom teljesült, az öröm, a megnyugvás, a lelkesedés, az áhitat különös keverékét éreztem, amit ki sem tudok szavakkal fejezni. Ezt át kell élni!

Innen a Gyilkos-tóhoz mentünk, mely 1837-ben keletkezett, amikor a Gyilkos-kő (1378 m) oldalán felhalmozódott agyagos lejtőtörmelék lecsúszott a Cohárd hegység lábához, és eltorlaszolta 5 patak folyását. A torlasztó a Keleti- Kárpátokban, a Hagymás-hegységben, Hargita-megyében található. A tóból kiálló fatörzsek ma is láthatóak, ezek a törmelék által letarolt fenyőerdő maradványai. A tó visszahúzódóban van, a leiratok szerint 2080-ra meg is szűnhet. Remélhetőleg valahogyan majd sikerül megmenteni Erdély egyik legszebb tavát.

Legendája: - forrás wikipédia

Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy a szemük összevillant - és mert a szerelem hirtelen jön, és szíven üt, mint a villám - megszerették egymást. A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét. Esténként, amikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől. Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele, mint a szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta szemét a világ. Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget-földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát. Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt meg a pásztort is nyájastól, aki a szembe levő hegyoldalban legeltetett. Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket. A völgyet, ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patakok zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat. A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amelynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai. A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat. Így lett a hegy halálából, az élet vize. Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza.

Csíksomlyó volt a következő úti cél. Valamikor önálló település volt, ma azonban már Csíkszereda része.

1442 évtől kezdődik Csíksomlyó története. Ferencesek költöznek oda, kolostort és kápolnát építettek. 1567-től rendezik meg minden évben a csíksomlyói búcsút.

A templomnak nincs külön plébánosa, a szertartásokat a ferencesek végzik.

A templom legnagyobb értéke a „Csodatévő Mária” szűzanya szobor. Sokan zarándokolnak oda, hogy testi, lelki bajaikhoz kérjék a segítségét, ezért egy nagyobb templomot kellet építeni, amit 1804-ben el is kezdtek és 1830-ra fejezték be.

Minden év Pünkösd szombatján rengetegen zarándokolnak a világ minden kontinenséről Csíksomlyóra. Ilyenkor 250-300.000 ember is megfordul ott. Ennyi ember már nem férne el a kegytemplomban, ezért fenn a „Nyeregben” tartják meg a búcsút.

Én is megálltam a Szűzanya szobor előtt egy kis időre, ahogy libasorban felmentünk elé. Egy rövid elrebegett ima, hálaérzet, hangtalanul kimondott kérés mindenkitől elhangzott ott úgy gondolom.

Örülök, hogy nem olyankor mentem, amikor nagy a tömeg. Ez is csodás érzés volt, és szinte fizikailag éreztem, hogy anyum is ott van velem.

A nap zárásaként még felmentünk Nyergestetőre, Az 1848/49-es szabadságharc idején 1000 székely akarja meg megállítani a cári és császári csapatokat, mivel győzni nem tudtak volna a nagy túlerő miatt. Az utolsó székelyföldi csatában sokan veszítették életüket. Holtestjeiket tömegsírba helyezték.

Ott most kopjafás temető van, ahol sok magyarországi településről is voltak kopjafák. Heves megyeieket kerestem, s találtam többet is, néhányat említek: Eger, Gyöngyöspata, Ostoros, Füzesabony, Nagyréde.

4. nap

Sajnos az időjárás azon a napon már nem volt olyan kegyes hozzánk. A Csíki-medencére akkor köd ült, hogy nem lehetett látni az övező hegyeket sem.

Első utunk az Igazi Csíki Sör Manufaktúrába vezetett. Sok érdekességet meséltek a sör készítéséről. Amíg egy nagy üzemben néhány nap alatt már kész a sör, ott ez hosszabb ideig tart.

A világ csodája az is, hogy én megkóstoltam a sört. Nem szeretem ugyan is, de az a finom barna sör nekem is ízlett.

Innen a keleti végekre, Kovászna megyébe vitt az utunk.  A régi Háromszék vármegyében,
Alsó Csernáton tájmúzeumában jártunk. Pali bácsi csodás előadását hallgattuk meg az édesapja által alapított múzeumban. A kiállítás bőséges volt, igazán nem is tudtam végig járni, volt, ahol csak végigszaladtam. A szabadtéri skanzen bemutatja a mezőgazdasági géppark mellett a székely élet hagyományait is, és sok egyéb tárgyat is.

Sok környező településen születtek híres emberek:

Márkosfalva - Barabás Miklós
Dálnok- Dózsa György
Zágon-Mikes Kelemen
Csomakőrös - Kőrösi Csoma Sándor
Bereck -Gábor Áron
Kisbucon - Benedek Elek

Kézdivásárhely következett. Valamikor sok kézműves élt a városban, sok céh volt, szokták a céhek városának, illetve a vargák városának is nevezni. 64 ágyú készült ezen a helyen, amely Gábor Áronhoz köthető. Egy ágyúcsövet ástak ki a földből, az maradt fenn, mely most a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeumban található. Azonban, hogy Kézdivásárhelyen a múzeum ne maradjon ágyú nélkül, ezért az 1970-es években elkészítik az eredeti hasonmását.

A Fő téren sétáltunk, sok szép épületet láttunk, majd beültünk a Rigó Jancsi cukrászdába. Én áfonyatortát kóstoltam. Nagyon finom volt.

Az idő folyamatosan romlott, csípős hideg szél fújt és az eső is esni kezdett. Székelyföldön is megtapasztaltuk a szélsőséges időjárást.

A nap vége felé visszatértünk a vulkánok földjére, ahol gázkiömlések találhatóak. A Hargitán inkább mofettákat találunk, míg a Csomád hegységben kén hidrogénes gázkiömlésekkel, szolfatárákkal lehet találkozni, melyek veszélyesek is lehetnek.

2 tó is található a hegység két kráterében, a Mohos tőzeg láp és a Szent Anna tó. Utóbbinál jártunk. Érdekessége, hogy a vulkán 30.000 évvel ezelőtti kitörésekor nem folyt belőle láva, és akár 100 km-re is kilőtte a bombáit (andezit tömbök). Ez a kisebbik tó, területe 20 hektár, míg a Mohosé 80 hektár. Sajnos ezt nem láttuk, bár nagyon kíváncsi lettem volna, milyen érzés a mozgó tőzegen lépdelni, s milyen különleges az ottani növényzet. Biztosan szépek a kis tószemek, ahol még kilátszik a tó vize.

A Szent Anna tónál már nagyon rossz volt az idő. Mindenkin 2-3szor annyi ruha volt, mint az eddigi napokon. A Szent Anna tó Közép-Kelet-Európa egyetlen épen maradt krátertava, s egyben Székelyföld egyik legvonzóbb természeti látványossága. Medre tölcsér alakú, csapadék táplálja. Alul a földbe szivárog el a víz. Lehetséges, hogy néhány évtized múlva ez a tó is a Mohos tó sorsára jut, és láp lesz belőle.

Ami különös volt az a fák elhelyezkedése a kráter szélénél. Alul voltak a fenyő fajták és feljebb a gyertyánok, bükkösök, Ez a legtöbb helyen fordítva van, mindig magasabban szoktak lenni a fenyők, itt nem így van. Ennek oka a kráter hűvös, párás klímája.

A tóban 2018 áprilisa óta tilos fürödni.

Gyakori a medve, de hiába vártuk, most nem jött. Bocsok lábnyomát tudtam lefotózni.

5. nap.

Indulás haza, több mint 12 óra buszban, kevés megállóval.

Megálltunk Segesváron is. Előtte egy emlékmű jelezte, ahol Petőfit utoljára látták.

A várnegyed, ahol megálltunk, a Világörökség része. Az épületeket a szászok építették. S ami különleges, hogy a lábazatuk szélesebb.

Találhatóak templomok, céhes bástyák, Óratorony, vendéglátóegységek, szállodák, suvenír üzletek. Ma már nem lakják. A szászok evangélikus vallásúak, az egyik ilyen templom és egy német nyelvű iskola egy dombon van, melyhez a „Diákok lépcsője” vezet fel. 173 lépcsőfok van. A templomba járók is ott jártak fel, mely teljesen fedett.

Itt született Apor Vilmos és Vlad Drakul is. Utóbbihoz kötődve a Romániára jellemző biznisz itt is nagy, akár Törcsváron. Pl. egy drakulás hűtő mágnes kétszer annyiba kerül, még ha kisebb is, mint egy segesvári.

A Gyilkos tónál megkóstoltam a Miccset. S elmondhatom, hogy fogyasztottam áfonyát kifőzve, befőzve, lefőzve, megfőzve és tortának sütve is.


2017. október 1-jén, egy korábbi erdélyi út utolsó napján határoztam el, hogy eljövök erre az útra. S meg is valósítottam. Csodálatos volt.

S már kitűztem az újabb célt. Ami lehet más ország lesz, de lehet, hogy még mindig Erdélybe megyek, mert még sok általam felderítetlen terület van.